Kézilabda
Török Lilly

Röplabda: győzelmi sorozatban bízva

Publikálva: 2022.12.01 Frissítve: 2022.11.30 Röplabda

Az előző heti győzelem után újra pályára lép csapatunk, ezúttal a Nyíregyházát fogadjuk.

Az UTE elleni fantasztikus siker után, újra hazai környezetben szerepelünk az Extraliga alapszakaszának hetedik fordulójában. Péntek délutáni ellenfelünk a FATUM-Nyíregyháza lesz, ahol nem is olyan rég, nagy változások történtek. Leiszt Máté először az első győzelmünkről ejtett szót.

‒ A csapatnál érezhetőn jó a hangulat, kellett nekünk az első siker, mint a falat kenyér. Igyekszünk tovább folytatni ezt, így a Nyíregyháza ellen is győzelmi szándékkal lépünk pályára, amellyel el tudnánk kezdeni győzelmi sorozatot építeni.

A nyíregyháziak a nyári felkészülést Leonidasz Gaitanakisz irányításával kezdték meg. A vezetőedzői pozícióban történt változás mellett mindössze öt játékos tette le a voksát a tavalyi keretből a klub mellett: Cicic Marija, Lászlop Alexandra, Tóth Fruzsina, Genesis Francesco és Bogár Dorina. Az elvárásoknak nem megfelelően alakult tavalyi év után hét idegenlégiós játékossal egészítette ki az állományát a Nyíregyháza, török, lett, kazah, bosnyák, szlovén és ukrán röplabdázó érkezett. Rajtuk kívül pedig Török Petra a TFSÉ-ből, illetve három játékos csatlakozott a saját utánpótlásból.

November 22-én azonban nagy változást jelentett be a vezetőség, ugyanis szerződést bontottak a görög trénerrel. A csapat öt fordulóból négyszer szenvedett vereséget, egyszer tudott csak nyerni, így új szakember után néztek. A Szent Benedek RA elleni összecsapást a másodedző, Pampuch Csaba irányításával nyerték meg, viszont ellenünk már nem ő vezeti a gárdát. Hétfőn jelentette be ellenfelünk, hogy Leonidasz Gaitanakisz utódja a szlovák Tomás Varga lesz. Az új szakember az első meccsét éppen ellenünk vívja. Vezetőedzőnk az ellenfelünknél kialakult helyzetet is elemezte.

‒ A Fatum edzőváltáson esett át, felkészülünk belőlük a megszokott módon, de elképzelhető, hogy a mérkőzés közben a szlovák tréner változtatni fog. Természetesen mi készen állunk rá, hogy ezekre reagálni tudjunk.

Női Extraliga alapszakasz, 7. forduló

2022. december 2. 17:15, Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok

MTK Budapest‒FATUM-Nyíregyháza

Játékvezetők: Jámbor T., Halász E.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!