Kézilabda
Szőke Szonja

Röplabda: eseménydús hétvége

Publikálva: 2022.03.21 Frissítve: 2022.03.21 Röplabda

Utánpótláscsapataink hétvégi eredményei.

U11-es haladó együttesünk a Dunakeszin rendezett tornán vett részt március 19-én, ahol a lányok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Nagy volt az izgalom, hiszen valaki csak szeptemberben kezdte a röplabdát, de az egymás biztatása, és a remek hangulat, a pontokért szerzett öröm lendületben tartotta fiataljainkat. A Vasas csapata ellen voltak küzdelmesebb a szettek, de élvezet volt látni, hogy percekig a levegőben tudják tartani a labdát kék-fehér ifjoncaink. Pető Rita a mérkőzések után elmondta, hogy látta a szombati napot.

‒ Van hova fejlődni, van mit gyakorolni, de büszke vagyok a lányok mai teljesítményére. 

A képen szereplő csapattagok: Gétay Georgina, Cseh Vilma, Rosdy Júlia, Ágoston Hanna, Sándor Zorka.

Ezen a hétvégén az UTE otthonában debütáltak az iskola program kis röplabdásai. A XIII. kerületi Hegedüs Géza Általános Iskola tanulóit Sóvari Zsombor testnevelőtanár készítette fel az első megmérettetésre, amely az MRSZ által szervezett Vollé!2022 Röpsuli tornája volt. 

Az MTK Budapest Röplabda Szakosztálya Ko Henrietta vezetésével az idei szezonban kezdte el a Röpsuli programot, amelynek célja, hogy még több kislánynak adjon lehetőséget a sportolásra. Jelenleg harminc gyermek vesz részt a programban az MTK Budapest égisze alatt, de reményeink szerint a jövő tanévben sikerül további együttműködéseket kötnünk budapesti általános iskolákkal.

Szombaton három ‒ két szupermini és egy mini csapattal versenyeztünk ‒, hivatalos eredmény ugyan nem volt, de a lejátszott tizenkettő mérkőzésből tízet megnyertünk.

Jövő hétvégén mi látjuk vendégül a kisiskolásokat újabb Vollé!2022 Röpsuli tornán.

Résztvevő csapatok:

Hegedüs 1 - MTK / U11

Az MTK Budapest csapatnévsora: Aszódi Lilla, Dunai-Pap Fruzsina, Galgóczy Boglárka, Kovács Villő Petra, Stanitz Gréta Johanna, Varga Zsóka

Hegedüs 2 - MTK / U11

Az MTK Budapest csapatnévsora: Dobrovoczki Anna Lara, Kővágó Mia, Novák Lorina, Papp Zsófia, Szeverényi Dóra Emma, Zonda Berta Mária

Hegedüs - MTK / U13

Az MTK Budapest csapatnévsora: Ádámszki Lea Áfonya, Agbemasu Alexandra, Gálfi Flóra, Kovács Alíz Jázmin, Lukács Bíborka Csenge, Szeverényi Anna Lili,Tóth Ilona Csenge

Edzők: Sóvári Zsombor, Ko Henrietta 

A leány OGYB II. osztály nyugati csoportjának középszakaszában a Szamos utcában rendezett mérkőzésen lépett pályára Glózik János együttese. Ellenfelük a Delta csapata volt, akiktől ugyan egy szettet sikerült elrabolnunk, de végül a vendégek győzedelmeskedtek 3-1-es végeredménnyel.

OGYB II. osztály-nyugat középszakasz

MTK Budapest‒Delta 1:3 (-5, 20, -12, -20)

A csapat tagjai: Bíró Eszter, Fáczán Nina, Grónai Nóra, Gyuricza-Csík Alma, Hegyi Hédi, Rácz Dorka, Sass Léna, Ugron Zsófia, Varga Villő.

Vezetőedző: Glózik János

Másik OGYB bajnokságban, ám az I. osztályban szereplő gárdánk is versenyzett hétvégén. Benkóné Kőrös Mária egylete Tatabányán találkozott a budaörsi, és a hazai csapattal. Mindkét párharcot sikeresen hozták mieink, így két győzelemmel utazhattak haza.

OGYB I. osztály, középszakasz

Budaörsi DSE‒MTK Budapest 0-3 (18, 11, 11)

TRSE‒MTK Budapest 0-3 (10, 10, 18)

A csapat tagjai: Lokodi Sára, Tóth Panna, Vámos Emma, Kecskés Kinga, Ujvári Nóra, Antosz Lea, Sumits Lili, Tisza Fruzsina, Lenkei Cintia, Benedek Kata, Dajka Dóra, Ajtony Szofi.

Vezetőedző: Benkóné Kőrös Mária

Március 19-én a Schildkraut Krisztián vezette U21-es csapat két találkozón szerepelt hazai környezetben. Ellenfelük a Kispest és a Nyíregyháza gárdája volt. Kék-fehér együttesünk mindkét akadályt abszolválta, így bejutottak az országos döntőbe.

Női U21 C csoport

MTK Budapest‒Kispest SE 3-0 (9, 20,10)

Nyíregyházi Sportcentrum‒MTK Budapest 0-3 (15, 15, 9)

Az MTK Budapest kerete: Vámos Adrienn, Tordai Mirtill, Varga Brigitta, Boskó Ágnes, Tettamanti Virág, Drávecz Mónika, Berkó Liliána, Garai Zsófia, Briga Zsanett, Matkó Zsófia, Weibel Anna, Weidemann Lili, Mészáros Nóra.

Vezetőedző: Schildkraut Krisztián

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!