Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Röplabda: elfogytunk a végére

Publikálva: 2022.02.04 Frissítve: 2022.02.04 Röplabda

Az első szettben nagyon kicsi hiányzott a szettgyőzelemhez, ám ezután átvette a mérkőzés irányítását a Kaposvár.

Február 4-én, péteken az 1. MCM-Diamant Kaposvár otthonában lépett pályára női röplabdacsapatunk. Leiszt Máté tanítványai az elmúlt két Extraliga mérkőzésen nagyon megnehezítettek a bajnokság első szekciójához tartozó csapatok dolgát. Egy hete, hazai pályán szettet is tudtak rabolni a balatonfürediektől. Mostani ellenfelünk, a kaposváriak a bajnokság középmezőnyéhez tartoznak, ám így sem volt könnyű dolga lányainknak, ugyanis számos idegenlégiós erősítette a hazai csapatot.

Az első szettet a Kaposvár indította jobban, rögtön a kezükbe vették a mérkőzés irányítását. Ám a mieink sem hagyták magukat leszakítani sok ponttal, sőt 9:9-es állásnál egyenlítettek is. Fordult a kocka, hiszen Sziládi Viktória és Giommarini szerzett pontjaival már 10:13-as állásnak örülhettünk. Ekkor érkezett a hazai időkérés is, mely hatásosnak is bizonyultam ugyanis Lemmens pontjával ismét náluk volt az előny. Ezután fej-fej mellett haladt a két fél, folyamatosan döntetlen környékén mozgott az állás, egészen addig, míg több hibánknak betudhatóan 21:18-ra lépett meg ellenfelünk. A szett úgy tűnt eldőlt már, de Leiszt Máté tanítványai óriási erőket mozgósítva, Borsos Lili ász nyitásával 24:23-ra zárkóztak fel. A kaposvári játékosok keze sajnos nem remegett meg, és megszerezték a győzelemhez szükséges egy pontot.

A második etapot azzal a lendülettel kezdtük, amely az elsőben is jellemző volt ránk. 4:7-es vezetés után a kaposváriak egymást követően hat pontot értek el, ezzel megfordítva a mérkőzés állását. Nagyon harcoltak a lányok, de végig tudta tartani pár pontot előnyét a hazai egylet, így esélyt sem hagyva nekünk az egyenlítésre. Megnyugtató előnnyel néztek elébe a szett végjátékának, zárásként pedig 25:18-ra nyerték meg az etapot. Ekkor már 2-0-s előnyben voltak.

A harmadik szettet a Somogy megyeiek nagyon magabiztosan kezdték, úgy, mint akik mindenképp el akarják dönteni a pontok sorsát ebben az etapban. Kilyénfalvi Zsófi kilencedik pontjával 4:1-re zárkóztunk. Ám az ő eredményes játéka sem tudott segíteni, hiszen már hat ponttal vezettek a kaposváriak. Majd zsinórban három hazai pont után Leiszt Máté időt kért, hiszen három szerzett pontnál megakadt a kék-fehér gépezet. A kis pihenő sem hozott nagy erőt számunkra, már tíz pont fórja volt ellenfelünknek. Vinvent Lacombe lányai tovább növelték az előnyüket, már 17:4-re vezettek. Kék-fehér lányaink az utolsó szettre teljesen elfogytak, már csupán az volt a kérdés, hogy hány pontot tudnak elérni az etapban, a kaposváriak játszma, és ezzel együtt a meccsen való győzelme egy percig sem forgott veszélyben. 24:10-nél mérkőzéslabdája volt ellenfelünknek, melyet ugyan a találkozó leghosszabb labdamenetét követően még hárítottunk, de végül 25:13-ra behúzták ezt a szettet is a hazaiak.

Női Extraliga alapszakasz

2022. február 4. 18:00, Kaposvár Aréna

Játékvezetők: Bátkai-Katona Á., Árpás K. E. (Dr.) (Kósa D., Nagy D.)

1.MCM Diamant Kaposvár─MTK Budapest 3-0 (-23, -18, -13)

1.MCM-Diamant Kaposvár: Grbac 7, Lemmens 7, Boshnakova 8, Wirth 5, Szedmák 16, Matic 8. Csere: Szpin (liberó), Hegyi

Vezetőedző: Vincent Lacombe

MTK Budapest: Giommarini 12, Kilyénfalvi 10, Sziládi 8, Tettamanti, Boskó, Tatár 6. Csere: Weidemann, Szalai (liberó), Borsos 3.

Vezetőedző: Leiszt Máté

Leiszt Máté: ─ Annak ellenére, hogy több hiányzó játékossal érkeztünk a helyszínre, egyértelműen meg akartuk nyerni ezt a találkozót. Az első szettben kiválóan játszottunk és amikor megéreztük, hogy van esélyünk a meccsen teljesen szétestünk. A játék több elemében is teljesen leblokkoltunk, ebből pedig nem tudtunk kijönni a folytatásban. A kaposváriak azt játszották, amire készültünk, de mi nem tudtunk a saját hibáinkon felülkerekedni. 

Legközelebb február 12-én a Vasas Óbuda vendégeként lépnek pályára női röplabdázóink.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!