Kézilabda
Szőke Szonja

Röplabda: eldőlhet a negyeddöntő sorsa

Publikálva: 2023.03.29 Frissítve: 2023.03.28 Röplabda

A harmadik mérkőzésre kerül sor csütörtökön a rájátszásban, ahol a Vasas Óbuda 2-0-ra vezeti a párharcot.

Két mérkőzést játszottak le a mieink a rájátszás negyeddöntőjében, ahol a Vasas Óbuda az ellenfelünk. Az első állomásán a piros-kékek hazai pályáján, a harmadik szettben nagyon megizzasztottuk vendéglátóinkat, mégis 3-0-s vereséget szenvedtünk. A második összecsapáson már sokkal több volt a jó momentumunk Budaörsön, de itt is 3-0-ra a Vasas Óbuda lányai diadalmaskodtak.

A három nyert találkozóig tartó párharcot tehát összesítésben 2-0-ra vezeti a Vasas Óbuda, és csütörtökön a harmadik meccs következik, így akár már ezen a találkozón eldőlhet a negyeddöntő továbbjutójának kiléte. Leiszt Máté és alakulata mindent meg fog tenni, hogy ne érjen véget a küzdelem, és hogy növeljék a jó periódusaik időtartamát a mérkőzésen belül, illetve, hogy a hibák számát csökkentsék.

A találkozót a hunvolley.tv élőben közvetíti.

Női Extraliga rájátszás, negyeddöntő harmadik mérkőzés

2023. március 30. 19:00 Budapest, Vasas Folyondár Jobb Pálya

Vasas Óbuda‒MTK Budapest

Játékvezetők: Szarka J., Sík B.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!