Atlétika
Marosi Viktória

Röplabda: bajnok az U21-es csapat

Publikálva: 2022.06.07 Frissítve: 2022.06.07 Röplabda

Schildkraut Krisztián gárdája a döntőben a házigazdákat múlta felül.

A pünkösdi hosszú hétvégén zajlott az U21-es leány bajnokság döntője Újpesten. A hat csapat részvételével rendezett fináléban a mieink az A-csoport első meccsén, a Békéscsabai Röplabda SE ellen kezdték meg a szereplést. A találkozót 3-0-s végeredménnyel nyertük. Rövid pihenés után a csoportküzdelmek második mérkőzésére került sor, ahol a Gödöllői RC ellen kiválóan kezdtük az összecsapást, hiszen csupán kilenc pontot engedélyeztünk ellenfelünknek. A második és harmadik szettben ugyan nem ilyen nagy különbséggel, de kérdés nélkül nyertünk, így az elsőhöz hasonlóan, ez a párharc is a mi 3-0-s győzelmünkkel zárult.

Mindez azt jelentette, hogy hibátlan mérleggel zártuk a csoportunkat, és már biztos elődöntősök vagyunk. A négy között újra a békéscsabaiakkal néztünk szembe, de a találkozó hasonlóan alakult, hiszen az első megméretéshez hasonlóan 3-0-ra múltuk felül riválisunkat. Ez pedig nem jelentette mást, mint hogy a döntő utolsó napján az aranyéremért küzdhetünk meg a házigazda újpesti együttes ellen.

Pünkösd hétfőjén 15:50 órás kezdéssel indult a finálé, ahol a lila-fehérek kezdtek jobban, az első szett az ő sikerükkel zárult 25:17-es eredménnyel. A második etapban fordult a kocka, kék-fehér lányaink megrázták magukat, és a 25:22-es szettgyőzelemmel egyenlítettük a mérkőzés állását. A harmadik szettben is mi irányítottuk a pályán folyó játékot, így 25:17-re behúztuk az etapot.

A negyedik szett azt jelentette, ha sikerül ezt is nyernünk, akkor az a bajnoki cím kiharcolását jelenti számunkra. Az újpesti gárda is nagyon magáénak szerette volna az aranyérmet, mindent megtett annak érdekében, hogy ötödik szettre kerüljön sor, már hat-hét ponttal is vezettek az etapban, de több játszmalabdát hárítottak Schildkraut Krisztián tanítványai, majd egyenlítettek és 27:25-re nyertük a szettet.

Ezzel U19-es gárdánk után az U21-es csapatunk is megnyerte korosztályának bajnoki döntőjét. U21-es csapatunknak nem volt könnyű szezonja, ugyanis legtöbben az együttesből a Leiszt Máté vezette felnőtt egylettel az Extraligában is helyt kellett állniuk. Az aranyérem mellett játékosunk, Tatár Gréta kiérdemelte az MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíj címet is.

Női U21-es bajnokság, döntő (Újpest)

Az 5. helyért: MÁV Előre – Vasas 1:3 (20, -16, -27, -18)

A 3. helyért: Gödöllő – Békéscsaba 2:3 (23, -18, -20, 22, -7)

Döntő: UTE–MTK 1:3 (17, -22, -17, -25)

Schildkraut Krisztián vezetőedző a következőképp értékelt:

‒ Nagyon büszke vagyok a lányokra, és köszönöm az egész éves munkájukat. Nem volt egyszerű, hiszen mindig más-más játékosokkal álltunk fel a mérkőzésekre, a játékosok nagy részének a felnőtt Extraligában is helyt kellett állnia. Az év végén a fáradtság ellenére is dolgoztunk, a fináléban pedig bebizonyították a lányok, hogy ők a legjobbak. Boldog vagyok, hogy az ifik után, mi is bajnoki címet ünnepelhettünk. 

A keret: Berkó, Boskó, Szőke, Weidemann, Mészáros, Matkó, Sziládi ,Tatár, Varga, Tarr, Tordai, Tettamanti, Garai, Briga. Edző: Tímár Edit, Schildkraut Krisztián

Fotók: Magyar Röplabda Szövetség 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!