Atlétika
Szabó Beatrix

Röplabda: advent harmadik hétvégéjén sem volt megállás az utánpótlásnál

Publikálva: 2024.12.16 Frissítve: 2024.12.16 Röplabda

Benkóné Kőrös Mária és Dóka Gréta csapatai számára is alakulhatott volna jobban ez a forduló.

Advent harmadik hétvégéje sem telt eseménytelenül utánpótláscsapataink számára, hiszen több mérkőzést is játszottak. Benkóné Kőrös Mária két csapata is pályára lépett, az U13-as korosztály ráadásul osztályozó meccsen szerepelt. Sajnos a találkozón nem sikerült kiharcolni a lányoknak a feljutást.

 MATE-GEAC−MTK Budapest kék   3-1 

A csapat: Aszódi Lilla, Benkő Lilien, Bendik Jázmin, Török Flóra, Sándor Zorka, Kapus Léna, Bódis Ilona, Bernáth Odett, Rosdy Júlia, Soóky Panna, Stanitz Gréta, Csernus Abigél 

 Edző: Benkóné Kőrös Mária 

Az edzőnő U15-ös lányai számára pedig a középszakasz első fordulójára került sor szombaton, melyet egy győzelemmel és egy vereséggel zártak az UTE pályán.

UTE lila−MTK Budapest kék 3-0

MTK Budapest kék−DKLSN A 3-1

A csapat: Cseh Vilma, Barcsa Boglárka, Bocskov Szonja, Mihály Zille, Zánkai-Laki Flóra, Szikla Róza, Kindornai Viktória, Herczeg Kata, Kovács Adél, Babits Lola, Zubor Hanna, Gétay Georgina, Sipos Milla, Szűcs Kincső

Edző: Benkóné Kőrös Mária

U12-es együttesünk az Érd és UTE csapatával mérkőzött meg Érden. Az Érd ellen kiélezett, izgalmas mérkőzésen vereséget szenvedtünk, és az UTE csapata ellen sem jött össze a bravúr, 3-0-ra kikaptunk. A vereségek ellenére a mutatott teljesítményre nagyon büszke volt a lányok edzője, aki a következőképp értékelt.

Dóka Gréta: − Örömteli, hogy végre azt nyújtották a lányok, amire képesek, így jó szájízzel fejezhetjük be az évet.

A csapat: Szatmári Abigél, Kövesdi Petra, Radnai Réka, Boros Flóra, Gelencsér Lea, Balog Sára, Horváth Emma

Edző: Dóka Gréta

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!