Atlétika
Nemes Rita

Röplabda: a hazai pályán elért siker után idegenben 3:2-re nyertünk az UTE ellen (GALÉRIA)

Publikálva: 2023.02.18 Frissítve: 2023.02.18 Röplabda

Nagyot harcolt röplabdacsapatunk, meg is lett a jutalma, két pontot hoztak el az UTE otthonából.

Teljes hidegzuhanyként indult számunkra a fővárosi rangadó, hiszen nagyon energikusan kezdtek a hazaiak, és 9:4-nél máris időt kellett kérnünk. Sajnos a rövid taktikai szünet sem hozott változást, 13-6-nál újra magához hívta sajátjait Leiszt Máté. Nem volt visszaút, az Újpest nem engedte ki kezéből a szettet.

Ám a második játszmában a mieink teljesen más arcukat mutatták. Ugyan egy-egy ponttal a lila-fehérek vezettek a szett derekán, de 15:15-nél egyenlítettünk, majd Tatár Gréta ász nyitása hozta meg a várt fordulatot. Nemcsak átvettük az irányítást, de 20:16-nál már négypontos előnynek örülhettünk. Sajnos ellenfelünk sem adta meg magát, most nekik sikerült egyenlíteni és fordítani. Nagyon izgalmas végjátéknak lehettünk tanúi az etapban, és két jó Szabó Lili megmozdulással már 22:21-nél újra mi voltunk előnyben. 22:22-nél ismét egyenlő volt, de Anja Asonja és Tatár Gréta két pontjával ‒ nagyot küzdve ‒ ez a szett a miénk volt.

Az második etap győzelme után megállíthatatlanul kezdtünk, 7:1-nél a hazaiaknak kellett időt kérni, hiszen óriási tempót diktáltunk. Ellenfelünk felzárkózási kísérleteit 11:11-ig tudtuk visszaverni, és 13:12-nél már az UTE lányai kerültek fórba. Ezután a lila-fehérek sikerességéről szóltak a percek, 17:13-nál négypontos hátrányba kerültünk. A végjátékba 22:18-as mínusszal mentünk bele, erről az előnyről már nem veszítette el a szettet Horváth András alakulata, így 2:1-re módosult a mérkőzés állása.

A negyedik felvonásban 6:6-ig fej-fej mellett haladtak a felek, ám 13:8-nál ötpontos hátrányba kerülve Leiszt Máté kért időt. A folytatásban nagyot harcolva 16:13-nál három pontra zárkóztunk vissza. A lányok nagyot küzdöttek, 20:18-nál már csak kettő volt a lemaradásunk, és Anja Asonja pontjával már egyre közelítettük meg ellenfelünket. időt is kértek a hazaiak, ám több lehetőségük nem volt beleszólni a játék alakulása, ugyanis zsinórban három pontot szereztünk, így 2:2-re módosítottuk a találkozó állását.

Az ötödik, és egyben mindent eldöntő etapban 5:5-ig szorosan alakult az állás, ám erről mi tudtunk ellépni előbb, kétpontos előnyt harcoltunk ki. 8:8-nál egyenlítettek a lila-fehérek, de Szabó Lili és Anja Asonja vezérletével 10:8-nál nagy lépést tettünk a győzelemért. A kétpontos előnyt háromra is növeltük, sőt 14:10-nél már csak egyetlen pontra voltunk a sikertől. A hazai pályán szerzett győzelem után az UTE otthonában is nyertünk, és két ponttal távoztunk.

Női Extraliga alapszakasz, 13. forduló

2023. február 18. 19:00 Budapest, UTE Röplabda Csarnok, 139 néző. 

UTE‒MTK Budapest 2:3 (-11, 22, -21, 23, 11)

Játékvezetők: Tillmann Gy., Ujházi M.

UTE: Kilyénfalvi 11, Hiruela 15, Woock 6, Boskó 6, Tarin 16, Manninger 1. Csere: Baksa (liberó), Goodwin 1, Sziládi, Kindelan 6, Ambrosio 3. 

Vezetőedző: Horváth András

MTK Budapest: Asonja 26, Szabó 14, Berkó 2, Garai 2, Tatár 13, Costa 8. Csere: Divényi, Weidemann (liberó), Tarr 3, Briga 1, Varga. 

Vezetőedző: Leiszt Máté

Leiszt Máté: ‒ Nagyot küzdöttünk a mai mérkőzésen, fantasztikus fordítással szereztük még a két pontot. Az alapszakasz végéhez közeledve a helyezés szempontjából értékes sikert értünk el. A jó mezőnyvédekezésünk megalapozta a győzelmet. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!