Kézilabda
Farkas Johanna
Újra hazai környezetben játszhatunk, ezúttal a székesfehérvári csapatot látjuk vendégül.
Az előző héten remek hangulatú mérkőzést játszottunk a Vasas Óbuda ellen. A kiváló atmoszféra pedig a nagyszámú szurkolótábornak, illetve a lányok szuper játékának is köszönhető volt. Ezt a teljesítményt és szurkolást újra meg lehet ismételni szombaton 19:00 órától, amikor a MÁV Előre SC-ST. Solar alakulatát fogadjuk.
A frissen feljutott ellenfelünk a tavalyi NBI-es bajnokságban első helyen végezve harcolta ki az Extraligás tagságot. A székesfehérvári gárda állománya jelentősen megerősödött a bajnoki cím megszerzését követően, ugyanis magyar és légiós játékosokkal bővítették a keretüket. A légiósok között fellelhetünk kanadai, lett és azeri ‒ Haley Gilfillan, Elvita Dolotova, Alishanova Shafagat ‒ röplabdázót is.
Vezetőedzőjük – korábbi játékosunk –, Nagy Fanni a bajnoki nyitány előtti nyilatkozatai alapján elmondható, hogy igencsak megerősödtek az új szezonra, és az egylete minden pontért a végsőkig harcolni fog. Nem lesz ez másként kék-fehér lányainkkal sem, akik az előző mérkőzésükön bizonyították, hogy nem riadnak vissza attól sem, ha BL-szereplő együttes ellen kell pályára lépniük. Leiszt Máté az első találkozójukhoz hasonló nagy küzdelmet vár most hétvégén is.
‒ A frissen feljutó székesfehérvári ellenfelünk jelentősen megerősítette a játékoskeretét, főként légiósokat igazoltak. Ismételten nehéz mérkőzésre számítok, de egyértelműen a győzelemért lépünk pályára. Nagyon örültünk az első bajnoki fordulónkon nyújtott teljesítménynek, és nagyban segített minket, hogy remek hangulatot teremtettek a szurkolók, bízunk benne, hogy ez nem lesz másképp most szombaton sem, és hasonlóan támogatnak minket.
Női Extraliga alapszakasz, 2. forduló
2022. október 29. 19:00, Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
MTK Budapest─MÁV Előre SC- ST. Solar
Játékvezetők: Horváth M., Barabás B.
A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti.