Kézilabda
Poczetnyik Luca
A felnőttcsapatunk mellett ifjú röplabdázóink is munkában vannak.
Augusztus 21-23. között az U17-es B-csapatunk Közép-Európa egyik legnagyobb utánpótlástornáján, az Eötvös-kupán vett részt, ahol két csapattal ‒ MTK Budapest Kék és MTK Budapest Fehér ‒ is képviseltettük magunkat.
A tornára összesen 32 együttes nevezett, hat országból érkeztek, többek között Szlovákiából, Finnországból, Szerbiából, Lengyelországból, Máltáról, hazánkból pedig, összesen húsz csapat jött. A kupán U17-esként – tehát a csapat zöme 14-15 éves játékosokból állt ‒ vettünk részt, de a korosztályi megkötések alapján akár húszéves játékosok is szerepelhettek a párharcokon. A mérkőzések két nyert szettig tartottak. A 32 csapatot nyolc csoportba osztották. A csoportok első két helyezettje folytathatta a legjobb 16 között, ahol már kieséses rendszerben folytak tovább a meccsek. A csoportok harmadik és negyedik helyezettjei pedig hasonlóképpen az alsóházban, a 17-32 között folytatták a küzdelmeket.
Az első nap a csoportmeccseket rendezték, ahol a Fehér csapatunk a GT12 Kosice (szlovák), az UKS Lesko A (lengyel), illetve az SK Elba Presov B (szlovák) együttessel csapott össze. A Kék jelű csapatunknak már nehezebb dolga volt, hiszen a kupa „halál” csoportjába került, ‒ hiszen a csoportból később ketten is bekerültek a legjobb hat csapat közé ‒ Vasas „B” (magyar), DEAC B (magyar), és SWIEQI Phoenix VBC (máltai) egyletekkel mérkőztek meg. A Fehér gárdánk a kassaiktól vereséget szenvedett, ám a másik két párharcot abszolválva a felsőházban, míg a Kék alakulat – rajtuk kifogtak az erős ellenfelek, mind a három meccset elveszítették, így – az alsóházban folytatta.
A második napon mindkét csapatunk két mérkőzésen szerepelt, ahol a kékek alulmaradtak ezeken a találkozókon, míg a fehérek egyet nyerve az elődöntőért szálltak harcba, ám ez nagy csatában a szerbek ellen nem sikerült, így az 5-8. helyért játszhattak a zárónapon.
A harmadik nap sikerrel kezdődött, hiszen a Vasas A gárdája ellen ‒ erőfelmérőnek is számító ‒ vívtunk meccset, ahol óriási küzdelemben a mieink győztek. Az ötödik helyért a máltai alakulat ellen léptünk pályára, ahol a fáradtságon ellenfelünk tudott jobban felülkerekedni, így kikaptunk tőlük.
Nagyon büszkék lehetünk a lányokra, hiszen három nap alatt, nagyon nagy terhelést kaptak, rendkívül jól szolgálta a fejlődésüket, a tornát pedig a fehérek hatodikként, a kékek pedig a 29. pozícióban zárták. Tálos Emma játékosunkat pedig a torna válogatottjába is beválasztották.
A csapatok névsora:
MTK Budapest Kék: Kárász Rozi Fruzsina, Som Csenge Kinga, Keller Anna Liza, Grónai Nóra, Bóta Lilien, Vida Maja,Fáczán Nina, Liszka Alma, Ugron Zsófia
MTK Budapest Fehér:Varga Villő, Tóth Johanna, Tálos Emma, Rácz Dorka, Urai Zsófia, Sass Léna, Hadnagy Emese,Márai Maja.
Edzők: Tüske Bence, Magyar Liza
Tüske Bence: ‒ Ez a torna a felkészülésünket szolgálta az októberben induló bajnokságra, rengeteg új dolgot próbáltunk ki, így hosszú távú következtetéseket nem érdemes levonni az eredménybő. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok mindkét csapat szereplésére és a mutatott játékra is, illetve arra is, hogy idáig három hét felkészülés után jutottunk el. A felkészülésben a fontosabb dolgok még csak az elkövetkezendő egy hónapban fognak jönni, októberig a java még hátra van, de ez a kupa egy remek visszajelzés, hogy jó úton haladunk.
Eötvös Kupa