Kézilabda
Poczetnyik Luca

Rómában tér vissza Babos Tímea

Publikálva: 2021.04.23 Frissítve: 2021.04.23 Tenisz

Babos Tímea a május 10-én kezdődő római, salakpályás tenisztornán tér vissza a pályára, közelmúltbeli koronavírusos megbetegedése után.

– Madrid sajnos kimarad, de Rómában és a Roland Garroson biztosan együtt fogunk játszani – utalt új párospartnerére, az orosz Veronika Kugyermetovára a MOL Csapat honlapján megjelent csütörtöki interjúban Babos Tímea.
Hozzátette, az első tapasztalatai abszolút kedvezőek, mert Kugyermetova kedves, intelligens ember, kiváló teniszező, és éppen olyan céltudatos, mint ő.
– Bár a páros ranglistán sem áll rosszul, ő azért elsősorban egyéni játékos, sokat kell még tanulnia a párosról, de akar fejlődni, és ez nagyon fontos. Hogy mennyire egészíti ki a játékunk egymást, azt egyelőre nehéz megmondani, majd ha több torna lesz mögöttünk, meglátjuk – mondta Timi.
Az MTK Budapest játékosa szerint biztató, hogy több komoly párost is le tudtak már győzni, és egyből működött közöttük a „kémia”. Elárulta, a megszokott párosok közül több nem áll össze az idei szezonban, ez pedig még úgy is lehetőséget ad nekik, hogy nem mondhatóak összeszokottnak.
Hogy mennyi az esély a címvédésre a Roland Garroson? Esélytelennek semmiképpen nem mondhatom magunkat, hiszen bárkivel álltam is rajthoz, mindenkivel jól szerepeltem, döntőket játszottam, trófeákat nyertem. Biztosan csak annyit mondhatok, hogy mindent meg fogunk tenni a győzelemért – szögezte le Babos.
Babos Csaba, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya egy héttel ezelőtt az M1 aktuális csatornán elmondta: július közepéig, a wimbledoni Grand Slam-torna végéig biztosan Kugyermetova lesz lánya párostársa, de ha eredményesek lesznek, akkor hosszabb távon is együtt maradnak.
Timi a francia Kristina Mladenovic oldalán az ausztrál és a francia nyílt bajnokságot is kétszer nyerte meg, ám párosuk idén február elején, az Australian Open előtt váratlanul felbomlott.
– Nincs ezen mit szépíteni, cserben hagyott – szögezte le a MOL Csapat honlapján a magyar teniszező. Hangsúlyozta, nem utálták meg egymást, a történtek ellenére is barátok maradtak.
Babos március közepe óta nem Thomas Drouet edző irányításával készül, hanem állandó edzőpartnere, Nagy Péter segíti a munkáját. Mint elmondta, egyelőre július végéig állapodtak meg, de ha minden jól alakul, hosszabb távú együttműködésről is szó lehet.
Kölcsönösen tiszteljük és megértjük egymást, ráadásul a munkamorálunk is hasonló. Ő is ugyanolyan fanatikusan imádja a teniszt, mint én – nyilatkozta. Hozzátette, Michael Joyce és Thomas Drouet személyében olyan edzőkkel dolgozhatott, akik a szakma csúcsát képviselik, és mindenkitől sokat tanult, de eljutott arra a pontra, ahol már fontosabb, hogy nyugodt, támogató közegben végezhesse a dolgát.
Babos Tímea április 8-án jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírussal, ezért nem folytathatta szereplését a Charlestonban rendezett tornán. Most elmondta, még csak konditermi edzések és futás szerepel a programjában, mert az izmai sokkal fáradékonyabbak, mint korábban, ezért kell még egy kis idő, mire teljes erőbedobással teniszezhet.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!