Karate
Sterck Laura

Rg: „Jó kis verseny volt” – Pigniczki Fanni a kolozsvári vk-bronzérme után

Publikálva: 2022.08.30 Frissítve: 2022.08.30 Ritmikus gimnasztika

Első számú ritmikus gimnasztikázónk, Pigniczki Fanni csupán egy hetet pihent a nyáron, ezért is sikerült számára ilyen jól a kolozsvári világkupaverseny, melyen bronzéremmel hangolt a közelgő világbajnokságra.

Mint arról beszámoltunk, az MTK Budapest olimpikon kiválósága,  Pigniczki Fanni a múlt hét végén a ritmikus gimnasztikázók kolozsvári Challenge-világkupáján remekelt.

Sportolónk a megszerzett 125.700 pontjával a egyéni összetett verseny hetedik helyén végzett, míg a karika-, valamint a szalaggyakorlatával bejutott a szerdöntőbe. A fináléban aztán karikával hatodik lett (30.550), szalaggal pedig a nagyszerű harmadik helyen zárt (30.200), ezzel kiérdemelve a bronzérmet.

– Összesen egy hét szünetem volt a nyáron, nem volt olyan nagy leállás, talán ennek is köszönhető az, hogy jól sikerült a visszatérés is a szerekhez. Kellett ez a viadal, hiszen a közelgő világbajnokságig már nem lesz újabb verseny, így emiatt is fontos volt a részvétel. Jó kis verseny volt, pozitív élményekkel gazdagodtam és láttuk azt is, mi az, amin még változtatni kell a vb-ig – mondta Fanni a megméretést követően a hazai tornaszövetségnek.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!