Atlétika
Nagy Marcell

Rg: Pigniczki Fanni remek helyről kezdte a kolozsvári világkupa második napját

Publikálva: 2022.08.27 Frissítve: 2022.08.27 Ritmikus gimnasztika

Pigniczki Fanni karikával fináléba jutott a ritmikus gimnasztikázók Challenge-világkupájának első napján, míg összetettben az előkelő hatodik helyről várta a folytatást.

Péntektől az MTK Budapest olimpikon kiválósága, Pigniczki Fanni és a felnőtt együttes kéziszer-válogatott is Kolozsváron szerepel a ritmikus gimnasztikázók Challenge-világkupáján, melyen már javában zajlik a második versenynap.

Az első napon Fanni karikával és labdával volt érdekelt. Karikával 33.950 pontot kapott a zsűritől, ezzel az ötödik helyen jutott a szer fináléjában, míg a 31.500 pontot érő labdagyakorlatával csupán alacsonyabb művészi pontszámával maradt le a döntőt érő nyolcadik helyről, kilencedik lett. Sportolónk két szer után 65.450 ponttal az egyéni összetett verseny előkelő hatodik helyén állt féltávnál.

Az MTK-sok alkotta, Jurca Lilla, Mészáros Alexa, Mészáros Mandula, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika, Varga Lujza összetételű együttes kéziszer-válogatott előbb az 5 labda selejtezőjében mutatta be gyakorlatát. A lányok 29.500 pontot érdemeltek ki, ezzel a tizedik helyen zártak a sorban.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!