Tenisz
Gálfi Dalma
Párizsban Pigniczki Fanni 1988 óta a legjobb magyar olimpiai helyezést érte el ritmikus gimnasztikában.
Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni már azzal megsüvegelendő tettet hajtott végre, hogy kiharcolta a részvételi jogot a párizsi ötkarikás játékokon.
Kiválóságunknak ez volt a második olimpiája, három éve Tokióban is szőnyegre léphetett, akkor Fráter Viktória 2000-es szereplése óta ő volt az első magyar rg-s, akinek a legnívósabb multisporteseményen szurkolhattunk. Fanni a japán fővárosban a 20. helyen zárt, most a 12. helyezést érdemelte ki az egyéni összetett versenyben. Ennél csak egyetlen jobb magyar eredmény volt idáig az olimpiai történetben, Sinkó Andrea 1988-ban Szöulban a 6. lett.
A kemény, kitartó munka vezetett odáig, hogy mára Fanni feltornázta magát a sportág jelenlegi legjelesebb képviselői közé.
Kiemelkedő eredményei kezdeteként 2022-ben két bronzérmet nyert a birminghami világjátékokon, tavaly karikával bronzérmes lett a valenciai világbajnokságon (1973 után született ismét magyar érem a vb-n), az idén pedig labdával ezüstöt érdemelt ki a budapesti Európa-bajnokságon.
Párizsban tíz versenyző jutott fináléba, Fanni a 12. helyével a második számú tartalék volt a döntőben.
– Igyekeztem a legjobb tudásom szerint végigcsinálni ezt az olimpiát, voltak pontatlanságok, de összességében elégedett vagyok. Jól éreztem magam Párizsban. Amikor elkezdtem ezt a sportágat, ha valaki azt mondja, hogy két olimpiára is kijutok, valószínűleg nem veszem komolyan. Nagyon örülök, hogy mindez így alakult – nyilatkozta a szereplése után.
Gelle Noémi edző pedig így összegzett:
– Nagyon büszke vagyok Fannira. Azt tudtuk, hogy kimagasló eredményekre képes. Az utóbbi években számos sporttörténelmi sikert hoztunk össze ebben a sportágban. Most olimpiai tizenkettedik helyezés lett a vége. A világ legjobb huszonnégy versenyzője volt itt Párizsban, azok lettek döntősök, akiket a bírók a selejtezőben a legjobbnak láttak.
Rg: „Saját magammal szemben is magasak az elvárások: én nem feltétlenül eredményben, sokkal inkább teljesítményben gondolkodom” ‒ Pigniczki Fanni (LAPSZEMLE)
Rg: Piginiczki Fanni három szerrel is döntőzött Taskentben
Rg: így alakul Pigniczki Fanni párizsi programja
Rg: Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is a legjobbak között az athéni vk-n