Atlétika
Jankovics Dániel

Rajtol az Extraliga!

Publikálva: 2020.09.29 Frissítve: 2020.09.28 Röplabda

Fővárosi rangadóval indul a röplabdaszezon.

Vészesen közeleg a nap, melyet mindenki várt: szombaton kezdődnek a női röplabda Extraliga küzdelmei. A mögöttünk hagyott két hónapban Leiszt Máté és a lányok fáradhatatlanul dolgoztak, hogy a lehető legjobb formában várhassák a rajtot.

Jól sikerült a felkészülés, türelmesen, lépésről-lépésre haladtunk. Mindent végre tudtunk hajtani a tervek szerint, a lányok remekül dolgoztak – árulta el vezetőedzőnk. – Leraktuk az alapokat, elkezdtük stabilizálni a játékot, de igazán csak az éles meccseken derül ki, hogy min kell még csiszolnunk.

A várva várt bajnoki rajton nem más lesz a mieink ellenfele, mint a nyáron alaposan átalakuló Újpest.

Az UTE rendkívül erős együttes továbbra is, minőségi játékosok alkotják a keretét: több légiósuk is visszatért a tavalyi csapatból, és immár Petőváry Panni is őket erősíti. Kemény meccsre számítok, de felkészültünk belőlük, feltérképeztük a sebezhető pontjaikat, és most a szezon elején talán még könnyebb meglepetést okozni.

A szombati mérkőzésen Bátkai-Katona Ágnes és Halász Tibor fújja a sípot, a vonalbírók Szabó Attila és Kovács Réka. A találkozót – a koronavírus-helyzetre való tekintettel – zárt kapuk mögött rendezzük.

2020. október 3. 16:00 MTK Budapest–UTE (Extraliga, 1. forduló); Aramis SE Futsalcsarnok

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!