Atlétika
Vári Péter

Önmagunkra kell odafigyelnünk

Publikálva: 2016.05.13 Frissítve: 2016.05.13 Kézilabda

Kovács Grétát kérdeztük meg, hogy mi volt a gond a mosonszolnoki meccsen, és mire kell odafigyelni a Budaörs ellen.

– A Mosonmagyaróvár elleni meccs nagyon szoros volt, mint általában, de a szezon során most először ők tudtak nyerni. Ezúttal mi billentette feléjük a mérleg nyelvét?

– Nagyon küzdöttünk, de a Mosonmagyaróvár kezd a mumusunkká válni. Nem volt folyamatos a játékunk, mindig belevariáltunk. Most – ahogy Vova (Golovin Vlagyimir, vezetőedző – A szerk.) is mondta – kicsit vissza kell térnünk az alapokhoz.

– Léna (Abramovics Jelena, másod- és kapusedző – A szerk.) a meccs előtt a kemény védekezés, és a megállító faultok fontosságát emelte ki.

– Alaposan felkészültünk belőlük, és minden begyakorolt figurájukat levédekeztük. Inkább azt mondanám, hogy a mi hibáinkból éltek: a labdavesztésekből, a pontatlanságokból. A védekezésünk nagyjából rendben volt, elöl hibáztunk sokat, és ezt használták ki.

– Most szombaton egy talán kicsit könnyebbnek ígérkező mérkőzés következik, a Budaörs ellen, hazai pályán. Mit vársz attól a meccstől?

– Nekünk most már minden meccsünket meg kell nyerni, és így is állunk ehhez hozzá. A rájátszás most mindenkinek nagyon nehéz, mert kicsit már fásultak vagyunk, de ettől függetlenül nagyon készülünk a Budaörs ellen, és nem is számítok egyszerű meccsre.

– Mire kell odafigyelnetek? Mi lehet a siker kulcsa?

–  Elsősorban önmagunkra kell odafigyelnünk, hogy motiváltak legyünk, hogy küzdeni tudjunk 60 percen keresztül. Persze a védekezés is nagyon fontos. Amikor legutóbb Budaörsön jártunk, ha jól tudom 38 megállító faultunk volt, ezt kellene most még felülmúlni. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!