Karate
Hárspataki Gábor

Ökölvívás: bemutatóedzést tartottunk a kalocsai nevelőintézetben

Publikálva: 2022.05.21 Frissítve: 2022.05.21 Ökölvívás

Kalocsán jártunk, az EMMI által felügyelt speciális gyermekotthonban.

Rózsa Mihály, szakosztályvezető beszámolója:

– Az MTK Budapest ökölvívó-szakosztálya felkérte Erdei Zsolt, ökölvívó világbajnokot, hogy tartsa meg az edzést az intézetis gyerekek számára. Magunkkal vittünk öt versenyzőt is a szakosztályból. Köztük volt Tóth Nikolett, nagy reményű női versenyzőnk, Szűcs Richárd az ifiket képviselte, Jakab Lorenzo a juniorokat, a kis 10 éves Virág Jenő pedig a kezdőket. A csapatvezetést Rózsa Mihály, szakosztályvezető és Drexler Géza, vezetőedzőnk is képviselte.

Nagyon kedvesen fogadott minket az intézmény igazgatója és a nevelőtanárok is örömmel vették érkezésünket. A gyerekek izgatottan vártak minket, napok óta készültek az eseményre. 
Az edzést Erdei Zsolt vezette, a mi versenyzőink mutatták be, hogy a gyakorlatokat miként kell szabályosan végezni, a bentlakó gyerekek nagy számban és örömmel álltak be, hogy utánozzák őket. 
Megtanulták az alapállást és az alapütéseket, a tréfálkozásoktól sem mentes edzés során. Majd megcsodálhatták Erdei Zsolt világbajnoki öveit, autogramokat kaptak tőle. 


Minden gyerek, aki részt vett az edzésen, apróbb MTK-s ajándéktárgyakat kapott. 
Az edzés végén kötetlen beszélgetést folytattunk velük. Kedvesek voltak, aranyosak, érdeklődők és rendkívül barátságosak. Meg kell mondanom, hogy mi is remekül éreztük magunkat a társaságukban, és volt ott egy-két srác, aki kifejezetten tehetségesnek mutatkozott, hasznos lenne megtalálni a módját annak, hogy rendszeresen vehessenek részt edzéseken. 
Köszönöm mindenkinek, akinek része volt ebben a kellemes élményben.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!