Atlétika
Szabó Beatrix

Ökölvívás: Láng Rafael bravúrja

Publikálva: 2023.09.10 Frissítve: 2023.09.10 Ökölvívás

Szombaton rendezték meg Újpesten a Madárfészek Akadémián a Kóczián Kupa IV. fordulóját, ahol ökölvívónk többet hozott ki magából a vártnál.

Az MTK Budapestet Láng Rafael képviselte, junior -60 kg-ban. Rafa csak idén kezdett el bokszolni. Ellenfele, a csepeli Csoma Patrik ezzel szemben komoly rutinnal rendelkezik, és szép eredménysort magáénak tudó versenyző. 

Az első menetben a rutin diadalmaskodott még, kemény csatában, az ellenfél látványosan ügyesebb és erősebb volt. Jól jött a szünet. A sarokban Drexler Géza, keményen feltüzelte versenyzőnket, aki oroszlánként jött ki a folytatásra. Az ellenfelet meglepte, hogy mennyivel más kávéház lett. Rafa végigverte őt a ringen, igen keményen megszorította, és amit külön ki kell emelni, igazán szép technikai elemeket mutatott be támadásban és védekezésben is, nagyon szép, nehéz kombinációkat ütött meg. 
Az ellenfél a harmadik menetre igazából már nem is nagyon akart kijönni, ahogy mi láttuk. De férfiasan vállalta a folytatást, annak ellenére is, hogy már nagyon elege volt. Rafael a harmadik menetet ott folytatta, ahol a másodikat kezdte. Az ellenfél nagy dicsősége, és ütésállóságának elismerése, hogy végül végig is ment kettejük küzdelme. 
Láng Rafael nagyon nagy tehetségünk és abszolút megérdemelt, szép győzelmet aratott.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!