Karate
Hárspataki Gábor
Szakosztályvezetőnk összefoglalója.
– Meghívást kaptunk a Ferencváros ökölvívó szakosztályától, hogy – több más egyesülettel együtt – az MTK Budapest is vegyen részt, éles kesztyűzésen az edzőtermükben. A meghívást természetesen örömmel fogadtuk, az eseményen két versenyzőnk léphetett kötelek közé, Virág „Jenci” Roland és Bangó Dezső.
A kesztyűzés főszervezője az egykori klasszis ökölvívó, sokak példaképe, Bedák Pál volt, a másik az egyik legnépszerűbb ökölvívóbíró, aki az FTC edzője is egyben: Szabó Egon.
Természetesen a szervezők közül, hogyan is maradhatott volna ki az ökölvívás egyik legendája: Kótai Misi.
Nagyon nagy számban jöttek el versenyzők – több mint hetvenen szerepeltek a hivatalos programban – és szép számmal jöttek el érdeklődők is. Annak ellenére, hogy kis területre nagy tömeg szorult be, egyáltalán nem volt fennakadás, gördülékenyen működött minden, ami egyértelműen a szervezőket dicséri. Parázs csatákat is láthattunk a ringben.
Az én – nem feltétlen elfogulatlan – véleményem alapján, az este legnagyobb, legszebb, leglátványosabb küzdelmét az MTK-s Bangó Dezső és a Fradi válogatott versenyzőjének, Pintérnek az összecsapása hozta. Őszinte, kőkemény, de maximálisan korrekt harcot vívott a két kiváló képeségekkel megáldott versenyző. Mivel edzőmeccs, így nem hirdettek eredményt, pedig itt ezen az egál mérkőzésen, nagyon érdekes lett volna látni, hogy független bírók melyiküket látták volna kicsit jobbnak a másiknál.
Virág Jencink ellenfele az ESMTK versenyzője volt, aki legalább két fejjel nagyobb volt a mi ökölvívónknál, a kezei sokkal hosszabbak, és szerintem idősebb is volt nála. De ezek a különbségek nagyon hamar eltűntek, amikor elindult kettejük küzdelme, Virág végig magabiztosan bunyózott, minden menetben egyértelműen jobb volt ellenfelénél, és rendkívül könnyed győzelemnek örülhettünk itt.
Az én számomra a versenyen túl a legnagyobb élményt az adta, hogy találkozhattam itt paralimpikon barátommal, Sas Sanyikával, akinek a fia szintén nagyot bokszolt a programban.
A rendezvény kifejezetten jó hangulatban zajlott le. A magam részéről – és mondhatom csapatunk részéről – nagyon jól éreztem magam, élveztem az eseményt és köszönöm, hogy itt lehettünk. Jó kis délutánt és estét töltöttünk jó társaságban el. Sok ilyenre lenne még szükség.
Rózsa Mihály