MTK legendárium | 261. rész

Szekrényessy Kálmán élete. „A kontinentális Európából elsőként úszta át a Boszporuszt” 42. rész.

1886-ban – immár negyvenkét évesen – harmadszor úszott az Északi-tenger hűvös vízében: „Koppenhágából távírják, hogy Szekrényessy Kálmán Heleingoernél átúszta a Szundot.” A következő, 1876-os esztendő ismét az általa egyébként is jobban kedvelt délszaki tengereken találta. Ekkor Lord Byron nyomdokain haladt. 

A neves angol költő elhíresült Boszporusz-átúszását hatvanhat esztendővel követve vágott neki az Európát, Ázsiától elválasztó tengeröbölnek. A Fekete-tengert a Márvány-tengerrel összekötő szoros vize, a Gibraltári viszonyokhoz hasonlóan kettősáramlású és igen gyors sodrású.

Miként Byron képzeletét, úgy a romantikára egyébként is hajló Szekrényessy fantáziáját is megragadta az ókori história.

A mitológiai homályú történet szerint Héró királylány magányos rabságban töltötte napjait a Hellészpontosz európai partján, a szesztoszi világítótoronyban.

A tenger túlpartján - annak ázsiai oldalán - Abüdoszban élt a szépséges királylány szerelmese, Leandrosz. Annak érdekében, hogy esténként találkozhassanak, az ifjú lovagnak minden alkalommal úszva kellett megtennie a több mint másfél kilométer hosszú vízi távot, majd pirkadat előtt ugyanazt vissza. Héró – hogy kedvese éjjel ne tévessze el az irányt – a toronyban állva fáklyával jelölte a célt.

A szerelmes nyár elmúltával azonban beköszöntött a viharos időt hozó ősz. Egy alkalommal a vizet korbácsoló, tomboló szélvész kioltotta a királylány kezében lévő fáklyát, és ezzel az ifjú elvétve az irányt, egyenesen a nyílt víz felé úszott. Leandrosz virradatig küzdött az életéért, azonban az elemeket nem tudta legyőzni.

Héró, amikor hajnalban megpillantotta a víz által kisodort élettelen testet, fájdalmában a torony tetejéről a part szikláira vetette magát. Vergíliusz megindító sorokkal búcsúztatta el a szerelmeseket:

„Te, ki hallgatod énekemet, ha talán majd

arra visz egyszer utad, ne feledd megnézni

a tengert,

melyben várta, kezében a mécs, a leányka

Leandroszt,

és ne feledd hallgatni a tengert: zúgva morajló

habjai mindmáig gyászolnak a hű szeretőkért.”

Az MTK-alapítónak erről a híressé vált úszásáról még a vicclapok is hírt adtak: „Szekrényessy Kálmán szabadúszó, az édes, keserű- és sós vizek bajnoka. A Balatonban magam is láttam förödni, a Balkánt is átúszta. A túlsó parton csak egy kemény tojást vett magához és rögtön visszafordult. Perczenként 5 tempót csinált s egyebet nem…

Auch gut. Reá bízom a Balkán összes álló- folyó és ülőfürdőinek, vizeinek és vízeséseinek, hajóinak, halainak és tyukászatának megírását és megszerkesztését.”

A franciák azonban már komolyan vették Szekrényessy bravúrját, örömüket csak fokozta, miszerint az új rekord Lord Byron, azaz a rivális angolok tekintélyét csökkentette. Dicsérő írásuk címe ennek fényében érthető: „Erősebb mint Leandrosz és Lord Byron. Majd jóleső ténymegállapítással tették nyilvánvalóvá a nemzetközi bravúr tényét: „A Hellészpontosz szorost úszta át Szekrényessy Leandrosz és Lord Byron nyomán.”

Szekrényessy Kálmán nemzetközi ismertségéhez ugyancsak jelentősen járult hozzá első, 1876-os, majd azt követő 1877-es Boszporusz-úszása, mely tény átment a politikai közgondolkozásba is.  

Az úszás magyar apostola különösen kedvelte e festői környezetet, az Aranyszarv-öblöt körbeölelő hegy és dombvonulatot, szép keleties palotáival, szikrázó napsütésével, évezredes történelmével, árnyas platánjaival…

Erről a sajtó a következőt írta:

„Szekrényessy Kálmán úr, ugyanazon kitűnő úszó, kinek híres úszása világrészünkből egy másik világrészbe és ezen világrészből egy harmadikba, két évvel ezelőtt [1877-ben] annyira feltűnt. Szekrényessy úr ugyanis Konstantinápolyból a Boszporuszon keresztül Skutáriba, tehát Európából Ázsiába és később a Szuezi-csatornán át, tehát Ázsiából Afrikába” [úszott]. 

Ezt olvastad már?