Hírek

MTK Budapest 2023.02.23 Atlétánk csaknem kétszáz embert mentett ki az áradó folyóból

Atlétánk csaknem kétszáz embert mentett ki az áradó folyóból Ő győzött az első magyarországi atlétikai versenyen, nem mellékesen pedig ő volt az MTK második elnöke. Következzen az elegáns sportman, Porzsolt Gyula élete, aki csupán 52 évet kapott a sorstól.

MTK Budapest 2023.02.18 Hatodik helyen végeztünk az egyesületi rangsorban

Hatodik helyen végeztünk az egyesületi rangsorban A Sportegyesületek Országos Szövetségének díjátadó gáláján, klubunk elnöke és ügyvezető elnöke vette át az elismerést a sportért felelős államtitkártól, dr. Schmidt Ádámtól.

MTK Budapest 2023.02.16 MTK legendárium| 263. rész

MTK legendárium| 263. rész Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán élete. „A magyarságnak díszére és becsületére vált” 44. rész.

MTK Budapest 2023.02.16 Nyoma veszett a zseniális úszónak

Nyoma veszett a zseniális úszónak Az olimpiai ezüstérmes MTK-úszó, Munk József 1917-ben került orosz hadifogságba. A felesége 14 évig várt rá, csak aztán kérte a férje halottá nyilvánítását. Ehhez képest 1942-ben egy apró oroszországi településen egy magyar férfi azt állította, ő Munk József, az egykori híres úszó. Az eltűnés után 25 évvel…

MTK Budapest 2023.02.12 MTK legendárium | 262. rész

MTK legendárium | 262. rész Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. „A német úszósport megalapítója”. 43. rész.

MTK Budapest 2023.02.09 Csak két poénnal volt jobb mindenkinél, de annyival mindig

Csak két poénnal volt jobb mindenkinél, de annyival mindig A vékony, erzsébetvárosi fiú, aki a pingpong varázslója volt. 1939-ben úgy nyert világbajnokságot Magyarországnak, hogy itthon a zsidó származása miatt eltiltották a szerepléstől, ám a nemzetközi szövetség mégis engedte indulni. Következzék a 22-szeres asztalitenisz-világbajnok Barna Viktor kalandos élete!

MTK Budapest 2023.02.07 Az év sportolóit köszöntötte a klub elnöke (VIDEÓ+GALÉRIA)

Az év sportolóit köszöntötte a klub elnöke (VIDEÓ+GALÉRIA) A 2022. esztendőben kiemelkedően szerepelt sportolóink kaptak díjat dr. Deutsch Tamástól.

MTK Budapest 2023.02.05 MTK legendárium | 261. rész

MTK legendárium | 261. rész Szekrényessy Kálmán élete. „A kontinentális Európából elsőként úszta át a Boszporuszt” 42. rész.

MTK Budapest 2023.02.02 115 éve nyert olimpiai bajnoki címet a Japán kávéház főnöke

115 éve nyert olimpiai bajnoki címet a Japán kávéház főnöke Megesett, hogy az úszóbajnok, Hajós Alfréd őt ütötte meg a vita során, ám általában Weisz Richárd osztotta a pofonokat.

MTK Budapest 2023.01.30 #WeRemember

#WeRemember Január 27-én, pénteken a holokauszt emléknapján az áldozatokra emlékeztünk.

« Előző oldal 1011121314151617181920 Következő oldal »
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!