Karate
Hárspataki Gábor
112 éve született az MTK egykori birkózója, Markos József.
Korábbi kollégánk, Sal Endre, az Újságmúzeumban így emlékezett a zseniális művészre.
Fotó: Fortepan/Kármentő Éva
Ha Markstein Bertalan baromfikereskedő tudta volna, hogy Józsi nevű fiát milyen különleges tehetséggel áldotta meg a Teremtő, aligha küldte volna világgá a gyereket.
Márpedig ez történt. A jókötésű legény meg sem állt Strasbourgig, ahol az élet iskolájában rájött, hogy nem minden tantárgyat szeret. Például az autószerelést nem. Bütyköljön, csavarozzon aki akar! – gondolta, ő inkább varázsol majd. Elvarázsol mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerül. De ne szaladjunk ennyire előre. Markstein Bertalan baromfikereskedő istápolta, nevelte Józsit és közben gyászolt – gyászolta másik fiát, Józsi ikertestvérét, Árpádot, aki mindössze fél évet kapott az élet nevű társasjátékból. Ezen a traumán kellett túljutni. Innen kellett továbblépni, s hogy ez az erős, határozott ember valóban jót akart a gyermekének, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy kereskedelmi iskolába íratta, úgy gondolta, ott majd kellően intenzív nevelést kap. Tévedett.
Alfonzó (balra), Rodolfo és Pataki Ferenc fejszámoló művész. A fotó 1956-ban készült.
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor
Józsi komoly konfliktusba keveredett az egyik tanárával, talán még fizikai kontaktus is történt, mindenesetre a pedagógusok egyöntetűen vallották: ennek a fiúnak mennie kell! Így lett az iskolásból afféle inas a Róka és Társa nevű cégnél, ahol aztán megpróbáltak perfekt autószerelőt faragni belőle. Strasbourgba küldték ő azonban inkább Párizsba ment, ahol nyolc hónapig éldegélt a Renault cég autószerelőjeként, de hiába a francia főváros lüktetése, csábító éjszakai élete, vadító hétköznapjai, inkább hazajött, és az Angolparkban lett artista. Aztán ment tovább Bulgáriába, fellépett Szófiában, Várnában, merthogy ott már úgy ismerték, mint a Hortobágy legyőzhetetlen bikáját. Így is sikeres lett volna. Ha csak a birkózással foglalkozik. Merthogy az MTK-ban művelte ezt a sportágat. Csakhogy ő többre vágyott – a színpadra, a világot jelentő deszkákra.
És jöttek az újabb kihívások, lehetőségek, a Royal Varieté, ahol már táncosként alkalmazták. Aztán uzsgyi, tovább Olaszországba. És táncolt, utánozhatatlanul, teli s tele temperamentummal. Majd az Arizona Varieté parkett-táncosaként fedezte fel őt Senger Mici, és ha azt gondolja bárki is, hogy ettől kezdve meg sem állt a világhírnévig, az bizony téved. Jobbegyenes, balcsapott. Esetleg egy jól elhelyezett balhorog. Bizony, bizony, emlékezetes bunyó volt az Festetics gróffal. Csoda-e, ha újra váltania kellett, a Kék Egér mulatóból meg sem állt Egyiptomig, Szudánig, Libanonig, Szíriáig, Törökországig, Olaszországig, ahol aztán együtt lépett fel Marcell Marceauval és az ifjú Louis Armstronggal.
A Vidám Színpadon. Elől (balra), Kabos László, a doboknál Csala Zsuzsa, Alfonzó pedig éppen hegedül.
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
1940-ben lett igazi művész. Olyan művész, akit már ismert, nemcsak a szakma, de a nagyközönség is. Úgy hívták akkortól kezdve, hogy Alfonzó. Történt ugyanis, hogy abban az esztendőben meghalt XIII. Alfonz spanyol király, és az ő nevét vette fel ez az erős magyar. Az erős magyar, akit 1944 elején behívtak munkaszolgálatra, ahol aztán egészen megdöbbentő módon nem dolgoztatták, vagy verték halálra, sem őt, sem a társait, merthogy volt mellettük egy emberséges keretlegény, aki aztán megpróbált segíteni nekik a túlélésben. Ő mondogatta: „Ide figyeljenek emberek…” Ugye, ismerős szlogen?
Alfonzó később megszökött a munkaszolgálatból és hosszú ideig bujkált. Aztán a harcok végeztével előjött, nagy levegőt vett, és azt mondta: folytassunk mindent, folytassuk a bűvészetet, a varázslatot, a táncot, a színészetet, mert élni jó, és szórakoztatni a közönséget még jobb. Sebesült orosz tiszt tolmácsaként került Szegedre, ahol aztán már segédszínészként dolgozhatott, majd visszatérve a fővárosba, a zseniális bűvész, Rodolfo partnereként lépett fel a Fővárosi Nagycirkuszban. Aztán jött a Vidám Színpad, az ő igazi társulata. Az ő igazi szerepe és terepe. Egészen nyugdíjazásáig. Az 1956-os forradalom alatt éppen a Szovjetunióban turnézott, így kimaradt a vérzivatarból, amikor hazatért, újra csomagolt, és európai turnéra indult, Bécsben, Belgiumban tapsolták őt, és olyan művészek mellett szerepelhetett, mint Vittori De Sica, és Jacques Tati. Aztán Magyarországon a Vidám Színpadon lett igazi Alfonzó. Az a karakter, az az imádnivaló, utánozhatatlan karakter, akit nemzedékek néztek megszámlálhatatlan kabaréjelenetben vagy filmben, színpadi szerepben.
Ványadt Ványadtovics Vinyov. Egy, a zseniális alakításaiból. Szerepelt reklámfilmekben, például ő reklámozta a BKV megalakulásakor a kalauz nélküli kocsikat, de láthatta őt a nagyközönség filmekben is. Például az Én vagyok Jeromos című vígjátékban és a Keménykalap és krumpliorrban, amelyben ő volt Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri. Az elátkozott fagylaltos. Hihetetlen, de hat nyelven beszélt. Németül, angolul, olaszul, franciául, oroszul és arabul. A magyar volt a hetedik. Ha a Csehov-paródiát, a Ványadt bácsit megnézi az ember, azt gondolja, megunhatatlan. Lassú, mégis minden pillanata, minden mondata, minden rezdülése tökéletes. De Alfonzó munkássága és hagyatéka ennél szerteágazóbb.
Alfonzó egy 1972-es felvételen.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Nyugodj békében, Alfonzó!