Tenisz
Fucsovics Márton

MTK Budapest weekend

Publikálva: 2019.11.25 Frissítve: 2019.11.25 MTK Budapest

Ez volt az év 47. hétvégéje.

Azzal kezdődött a versenyhétvége, hogy pénteken, a németországi Cottbusban rendezett olimpiai kvalifikációs versenyen – a Brüll Alfréd Akadémia tagja – Schermann Bianka 19. helyen végzett, így nem jutott be a szerenkénti döntőbe.

Még aznap, férfi kosárlabdacsapatunk az NB I/B 9. fordulójában, hősiesen végigküzdött mérkőzésen úgy kapott ki három ponttal a profikkal teletűzdelt, a bajnokságot vezető Veszprém otthonában, hogy az utolsó másodpercekben megvolt a tripla kísérlet, de célt tévesztett. 

Ugyancsak pénteken derült ki, hogy Brüll Alfréd akadémistánk, Talabos Attila betegsége miatt nem tarthat a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottal a világkupa-sorozat ázsiai állomásaira, Nagojába és Sanghajba.

Szombaton, kardvívónk, Márton Anna Orleans-ban, a világkupaversenyen a főtáblán, a legjobb 64 között az olasz Criscióval mérkőzőtt, és fordulatos küzdelemben, mindössze egy tussal kapott ki, így egyéniben búcsúzott a további küzdelmektől, és a 33. helyen végzett.

A hétvége talán legnagyobb sikerét női röplabdázóink szállították. Az Extraliga alapszakaszának első felét úgy zárták, hogy a 29 pontot szerző Takács Doroti vezetésével, hazai pályán legyőzték a Jászberény együttesét, így a hatodik helyről várhatják a folytatást. 

A hajdúhadházi Olimpici párbajtőrversenyen az újoncok között Nébald Franciska második, Marschall Attila ötödik helyen végzett, míg a Törpicik mezőnyében Nébald Melinda nyolcadik lett.

Hétvégén a Golovin Vlagyimir által irányított juniorválogatott – a dánok és a norvégok mögött, a románokat megelőzve – harmadik helyen végzett a női kézilabdázók siófoki Négy Nemzet-tornáján. A hétvége után vezetőedzőnk így értékelt: – Kicsit olyanok voltunk, mint a jóllakott óvodások. Az volt az érzésem, hogy már mindent elértünk, a munkáskesztyű meg az öltözőben maradt. Nem tudom, minek köszönhető ez most, hiszen az Európa-bajnokságon is akadtak nehézségek, de mindig meg tudtunk újulni. A norvégok ellen sorra jöttek a technikai hibák, az eladott labdák, a kihagyott ziccerek, összesen harminc hiba, így nem lehet meccset nyerni.

Szombati, hír, hogy a TFSE-MTK Budapest női kosárlabdacsapata – hazai pályán – 70-62-re nyert az Uni Győr MÉLY-ÚT együttese ellen az NB I A csoportjának 8. fordulójában, ezzel – négy győzelemmel és négy vereséggel – a hatodik helyen áll.

Judóban két bronzérmet szereztünk a siklósi serdülő országos bajnokságon. A 52 kg-os Igaz Laura és az 57 kg-os Alacsony Petra is dobogóra állhatott.

Vasárnap a csapatversennyel folytatódott Orléansban a női kardozók küzdelemsorozata és negyedik helyen végzett a Márton Annával felálló magyar válogatott, miután a bronzmérkőzésen 45-36-ra kikapott az ukránoktól. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!