Atlétika
Jankovics Dániel

Mégis indul (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.08.19 Frissítve: 2020.08.19 Tenisz

Babos Tímea nem lelkesedik a rá váró New York-i körülményekért, ennek ellenére pályára lép az amerikai Grand Slam-tornán.

– Miért döntött úgy, hogy minden nehezítő körülmény ellenére pályára lép az idei US Openen?

Meghagyták a Grand Slam-titulust, az első három fordulóban a pénzdíj ugyanannyi, mint tavaly, és utána is csak minimális a visszaesés, talán gyengébb lesz a főtábla, tehát összességében szakmailag és anyagilag is jó lehetőséget jelenthet a verseny – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére klubunk kiválósága, Babos Tímea, aki sokáig gondolkozott azon, vállalja-e a nevezést a szigorú korlátozó intézkedések között rendezendő viadalra.

– A New Yorkba költöztetett cincinnati premiertornán is játszik?

Nem, mert úgy érzem, hogy fizikailag még nem állok teljesen készen. Ha korábban repülnék a tengerentúlra, a buborékban nehezebb lenne edzeni, több tényezőt is figyelembe kellene venni, itthon viszont nyugodt körülmények között gyakorolhatok.

– Mikor utazik?

Hétfőn, párizsi átszállással. A fizioterapeutám, Maciej Ryszczuk, illetve jó barátnőm, párosbeli társam, Kristina Mladenovic már kint vannak, azt mondták, ilyen egyszerűen még sohasem léptek be az Egyesült Államokba. Kaptunk egy speciális meghívólevelet, a vízummal együtt két perc alatt beengednek az országba. Ezt a részét jól megszervezte az Egyesült Államok Teniszszövetsége, nem szívatják a sportolókat.

A teljes interjút IDE kattintva olvashatják.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!