Atlétika
Nagy Marcell

Magára talált

Publikálva: 2019.12.13 Frissítve: 2019.12.13 Kézilabda

Női kézilabdacsapatunk talán legjobb formában lévő játékosával, Tóth Eszterrel tekintettünk vissza az első tíz fordulóra.

– Hogy bírod a téli alapozást?

– Alapvetően jól, csak a futás a sok, ilyenkor általában az erőnlétre helyezzük a hangsúlyt.

– Nyáron ismét nagy volt a mozgás a csapat körül, sok új arc érkezett. Mennyire tudtatok összeszokni?

– Elég jól halad az új játékosok beilleszkedése, sőt, Zácsik Szani és Pál Tami például már most meghatározó tagja az együttesünknek.

– Az ősszel húzóembere voltál a csapatnak, MTK-s pályafutásod talán legjobb félszezonján vagy túl. Te mennyire vagy elégedett az őszöddel?

Én is így érzem, most sikerült úgy igazán magamra találnom. Nagyon örülök, hogy ilyen sokat hozzá tudok tenni a csapat játékához, támadásban és most már védekezésben egyaránt.

– Csapatszinten hogy értékelnéd az első 10 fordulót?

Talán most vagyunk a legjobb formában, még soha nem volt ennyi pontunk a téli szünetben, legalábbis amióta én itt vagyok. Egyedül a Mosonmagyaróvár elleni vereség miatt van bennem némi hiányérzet, az a két pont nagyon kellett volna. De az utolsó 3-4 meccs igazán jól sikerült, ennek köszönhetően zártuk ilyen jól az őszt.

– Ez az elmúlt pár év legerősebb MTK-ja?

Szerintem igen. Egyrészt Zácsik Szanival sokat erősödtünk, az ő érkezésével nagyon komoly játék alakult ki nálunk. Másrészt az idén többen is vagyunk, Vova tudja rotálni a játékosokat, ezáltal pedig a kulcsemberek tudnak pihenni, és ez döntő lehet az éles meccsek hajrájában.

– A szünet után három pokoli nehéz meccs vár a csapatra. Ez előny vagy hátrány?

Inkább előnynek mondanám, mivel a téli felkészülés során – az edzőmérkőzések ellenére is – kiesünk a meccsritmusból. Az első három bajnoki alatt újra fel tudjuk venni a fonalat, összekovácsolódunk, gyakorlatilag felkészülünk a Szent István elleni élet-halál meccsre.



Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!