Atlétika
Nagy Marcell
Az MTK aranylánca”. (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny). 27. rész. Opata Zoltán (1900-1982). „Opata: Még a toalettre is kísérd el Puskást!”
Nagy múltra tekint vissza a két pesti csapat párharca. Az MTK 1902-ben, a Kispest 1916-ban mutatkozott be a legjobbak között, ahol a csúcsra járatták magukat. Mindkét gárda világszerte is ismertté vált.
Nagy hagyományokkal bír a két pesti csapat párharca. Az MTK 1902-ben, a Kispest 1916-ban mutatkozott be a legjobbak között, ahol a csúcsra járatták magukat. Mindkét gárda világszerte is ismertté vált.
Három közös mérkőzést tudhatnak maguk mögött a küzdő felek. Még veretlen az MTK Budapest, hiszen két győzelem és egy döntetlen a mérleg. Ráadásul eddig csak MTK nevelésű játékos volt eredményes.
Puskás Ferenc vagy, ahogy itthon becézték, „Öcsi” a világ egyik legjobb játékosa volt, hozzá csak Pelét, Maradonát vagy Di Stefánót szokták hasonlítani. A magyar labdarúgás ikonikus alakja, az „Aranycsapat” kapitánya, április 1-jén lenne 88 esztendős.
Jól alakul az MTK Budapest maródi listája, ami tulajdonképpen nem is alakulás, inkább szűkülés. Hálálkodhatunk is mi, szurkolók. Az első csapat keretében mindenki edzhet, és mint a Paks ellen kiderült, a többség már játszhatott is. Jó hír még, hogy a két klub megegyezett, így leülhetnek az MTK szurkolói a Bozsikban.
Ma 93 éves az Aranycsapat 12. embere, a riporter, akitől megtudtuk a jó és a rossz híreket a 6-3-ról, a 7-1, ről, az olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról, NB I-es labdarúgó-mérkőzésekről, az Örökrangadókról. Az MTK család nevében jó egészséget kívánunk Szepesi Györgynek!