Atlétika
Nagy Marcell
Játékosunk második gyermekét hordja a szíve alatt.
Játékosunk emellett jó egészséget kívánt a családjának.
A védekezésünk alapembere arról mesélt, hogyan sikerült a szombaton elveszített találkozót feldolgoznia a csapatnak, illetve, hogy milyen céljaik vannak a győri meccsen.
Újabb két kézilabdázónk beszélt, az előttünk álló szezonról.
Játékosunk szerint emelt fővel távozhatott a csapat Balatonboglárról, és szombaton, a Győri Audi ETO KC ellen is nagyon fognak harcolni, hiszen ez lesz a szezon utolsó hazai összecsapása.
Vágó Attila és Mazák-Németh Csilla az alacsony létszám okozta gondok mellett a szombati vesztes mérkőzésről nyilatkozott.
Kézilabdaegyüttesünk játékosai a Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőn tapasztalt élményekről, érzésekről vallottak.
Játékosunk a Magyar Kupában a továbbjutásról osztotta meg érzéseit, és a Budaörs elleni ismételt összecsapásról is szót ejtett.
Új sorozatunkban kézilabdacsapatunk játékosainak napjába nyerhetünk bepillantást. Elsőként védekezésünk alapembere mutatta meg, hogyan telik egy napja az edzések mellett.
Vida Gergő és Mazák-Németh Csilla a Vasas SC ellen aratott győzelmet értékelte, valamint a meccsek ritmusáról, illetve a hiányzók pótlásáról beszélt.
12 | Következő oldal » |
---|