Atlétika
Magyari Zoltán
Dragan Vukmir hét évig erősítette az MTK Budapest védelmét, és 40-hez közeledve sem hagyja abba az aktív játékot. Jelenleg a BLSZ I. osztályú Unione FC-nél futballozik és közben még edzősködésre is marad ideje klubunknál. Vuki, a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt.
Szerdán ünnepli 39. születésnapját Dragan Vukmir. A szerb labdarúgó nyáron a III. Kerületi TVE együtteséhez igazolt, mégsem szakadt el teljesen az MTK-tól.
Így állunk az átigazolási időszak vége előtt egy hónappal.
Federico Groppioni és Dragan Vukmir is távozik.
Nagy napja volt az MTK Budapest, apró labdarúgó palántáinak.
Bemutatták új, idegenbeli mezüket és győzni szeretnének Debrecenben.
Augusztus 2-án ünnepli születésnapját Dragan Vukmir, az MTK Budapest szerb védője. Sok boldogságot, jó egészséget kívánunk! Cрећан рођендан!
Kétgólos hátrányból állt fel idegenben a csapat – nem mindennapi bravúr. Így három forduló után rendelkezik győzelemmel, döntetlennel, és szenvedett már vereséget is. Értékes a remi, mert ebben a bajnokságban nem nyerni járnak majd a csapatok Szombathelyre.
Akár győzelem is születhetett volna, mégis vereség lett a vége. Kimaradtak az igazán nagy helyzetek, és kontrával a Honvéd megszerezte a finisben a győztes gólt. Erősebb volt az ellenfél, mint tavaly, de könnyen alakulhatott volna másként is.
Az Exit Fesztivál tartja lázban Újvidéket, hiszen jön John Newman, a Clean Bandit és a The Prodigy, de megérkezett az MTK Budapest is, így a háttérben nagy erőkkel készülnek az Európa-liga visszavágóra is.
123 | Következő oldal » |
---|