Atlétika
Krizsán Xénia
Belső védőt igazolt az MTK Budapest labdarúgócsapata. A horvát Mato Grgics aláírta szerződését. dr. Horváth Zsolttal szerződést bontott a klub.
Az érdekes, sőt szokatlan összeállítású csapat, az önbecsülését megőrizte, a három pontot nem szerezte meg. Örüljünk a bronzéremnek! Személyi döntések a jövő héten várhatóak.
JEGYVÁSÁRLÁSI ÉS BELÉPTETÉSI INFORMÁCIÓK AZ MTK BUDAPEST – KECSKEMÉTI TE OTP BANK LIGA LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSSEL KAPCSOLATBAN
Vasárnap 16:30-kor ismét Ferencváros – MTK Budapest mérkőzés. Az 1903-ban kezdődött sorozat újabb párharca előtt, nézzük a két gárda 2014-15-ös szereplését.
Fontos győzelem volt, a második hely megtartása okán. A három pont távol tartja a megerősödött vetélytársakat, ráadásul a Paks ki is esett közülük. Tizenegy pontra hízott velük szemben az MTK Budapest előnye.
Az újonnan felállt orvosi stábbal áttekintettük, hogy a játékosok közül ki az, aki bevethető és kinek van még szüksége orvosi ellátásra. Íme, a lista alfabetikus sorrendben, távirati stílusban.
Bár nehezen indult budapesti karrierje, támadónk nem bánta meg, hogy egy éve az MTK mellett döntött. Dr. Horváth Zsolt, 2014. június 23-án nyilatkozott honlapunknak
Csütörtökön 17:30-kor, (magyar idő szerint 16:30-kor) a román bajnokság hatodik helyén álló FC Botosani ellen lépnek pályára a labdarúgók. Garami József, szakmai igazgató kijelölte a csapatot. A sérülések és az eltiltások miatt, a kapussal együtt három cserével áll fel az MTK Budapest.
Összegyűjtöttük a labdarúgó OTP Bank Liga 2014-es, őszi szezonjának, az MTK Budapest játékosai által szerzett - szerintünk - legszebb góljait. A szurkolók szavazatai döntik el, hogy valójában melyik volt az "Ősz gólja". Voksolni az MTK Budapest Facebook oldalon lehet.
MTK Budapest FC – Diósgyőri VTK 0-2 (0-2) OTP Bank Liga 15. forduló
Uralta az első félidőt a Diósgyőr, gyakorlatilag kidolgozott helyzete nem is volt az MTK-nak, a vendégeknek több is. Griffith kettőt szépen gólra is váltott. A fordulás után váltott az MTK, jobban és veszélyesebben játszott, de gólt nem ért el. A hajrára már nem maradt annyi energia és ki is maradtak a lehetőségek. Ez volt a negyedik vereség az őszi idényben, de a második helyen fordult az egyesület a tavaszi szezonra.
12 | Következő oldal » |
---|