Atlétika
Krizsán Xénia
Játékosaink jelezték, odafigyelnek a társukra: a szakmai stábbal karöltve kívántak jobbulást a megműtött Deutsch Bencének.
Csütörtökön megműtötték Deutsch Bencét, aki az Örökrangadón sérült meg.
Csütörtökön megműtik Deutsch Bencét, aki az Örökrangadón sérült meg.
„Nem kellett sokat gondolkodnom.”
Első helyen várja csapatunk a Merkantil Bank Liga 2017/18-as idényének tavaszi folytatását. A sikeres őszi szezon letéteményeseit félévértékelő beszélgetésre hívtuk, hogy ugyanazon kérdésekre válaszolva értékeljék az elmúlt időszakot. Az MTK-ra második családjaként tekintő balhátvédünkkel, Deutsch Bencével beszélgettünk.
Feczkó Tamás, Deutsch Bence és Lencse László is értékelte a Siófok elleni találkozót.
Több szempontból is emlékezetes Deutsch Bence Csákvár ellen szerzett gólja.
Több fiatal kölcsönjátékos is hazatér az MTK Budapest keretébe, így a következő szezontól már a kék-fehérek első csapatát erősíthetik.
Deutsch Bencével, Federico Groppionival és Szatmári Istvánnal beszélgettünk.
Az MTK Budapest csak szépíteni tudott Deutsch óriási szólóját követően, az Andráshida pedig okosan játszott az idővel a hajrában, és a korábban kihasznált kék-fehér hibákból szerzett előnyét nem hagyta kicsúszni a kezei közül.
123 | Következő oldal » |
---|