2015. januárjától 2016. júniusáig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói dokumentálják a Hidegkuti Nándor Stadion bontását, újjáépítését. Olyan helyeken is készítenek képeket, videókat ahová szurkoló nem, vagy csak kivételes esetben juthatott be. Hetente közöljük az egyetem diákjai által készített fotókat, videókat. Fotó: Gosztom Gergő
Szerdán ünnepli 28. születésnapját Hrepka Ádám, az MTK Budapest háromszoros válogatott csatára. Sokak emlékezetében élénken él, ahogy Hrepka 2004-ben berobbant a hazai élvonalba, hiszen a kék-fehér alakulatban a következő két idény során összesen 52 élvonalbeli mérkőzésen 23 gólt szerzett, majd bajnoki címet ünnepelhetett. Megjárta Hollandiát, Izraelt, és néhány NB I-es klubot, mielőtt érett játékosként újra MTK szerelést ölthetett. A születésnapos Hrepka Ádámmal beszélgettünk.
Bozsik tornán járt a Kovács - Merényi, Dalnoki - Csernus, Szűcs, Krausz - Vass (Pikó) összeállítású csapatunk. Ezúttal meglepően sok technikai hibát vétettek, érződött a lábakban a sok utazás és a lejátszott mérkőzések hatása, ennek ellenére is szembetűnő volt a ziccerek kihasználatlansága.
2015. januárjától 2016. júniusáig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói dokumentálják a Hidegkuti Nándor Stadion bontását, újjáépítését. Olyan helyeken is készítenek képeket, videókat ahová szurkoló nem, vagy csak kivételes esetben juthatott be. Hetente közöljük az egyetem diákjai által készített fotókat, videókat.
Fotó: Gosztom Gergő
Immáron harmadik törzsszurkolónkat kértük meg, hogy az aktuális OTP Bank Liga mérkőzés után fogalmazza meg gondolatait, érzéseit. Írását gyakrorlatilag változatlan formában közöljük.
Párszor sikerült a hazaiak mögé kerülni, de nem voltak pontosak a beadások, az utolsó passzok, a lövések. Remekül védekezett mindkét csapat, alig alakult ki helyzet. Kellett volna nagyon a három pont, de kettő maradt Dunaújvárosban.
Kanta József játéka nagyban meghatározza az MTK Budapest csapatának játékát. Tudja ezt minden kék-fehér szurkoló és tudják mindezt Dunaújvárosban is. Nem véletlen, hogy az MTK csapatkapitányát kérdezték a hétvégi Dunaújváros PASE - MTK Budapest mérkőzést felvezető műsorfüzet hasábjain is, mit vár a találkozótól.
Tavaszi hányattatásai után győzött a Debrecen, a Ferencváros hazai pályán fogadja az Újpestet. Kellenek a pontok a második hely megtartásához. Hol másutt lehet nyerni, mint a sereghajtó otthonában? Bár, az előző fordulóban a Dunaújváros 3-0-ra győzött, miként az MTK Budapest is.
Szerencsére a vártnál is jobb ütemben javul a tavaszi felkészülés idején, a Vasas elleni edzőmérkőzésen lábközépcsonttörést szenvedett Deutsch Bence állapota. Az MTK Budapest fiatal védője, már futóedzéseket végez a súlyos sérülést követően és, mint elmondta roppant mód motiválja a mellette vidáman, labdával edző társak látványa a mielőbbi visszatérésben.
A ligautolsó fogadja a második helyezettet a 22. fordulóban. Csalóka lehet a kép, mert múlt héten a Nyíregyházát 3-0-ra győzték le. Igaz, a két gólt szerző MTK-nevelés, Nikházi nem játszhat.
« Előző oldal | 202203204205206207208209210211212 | Következő oldal » |
---|