Korosztályának egyik legnagyobb tehetsége az MTK Budapest rendkívül gólerős és technikás, 20 esztendős támadója, Gera Dániel. Garami József szakmai igazgató nagy figyelemmel kíséri a sokszoros korosztályos válogatott játékos fejlődését, amit jól jelez, hogy döntése alapján, Gera 2015 tavaszától az első csapat keretének tagja. A szezon örömeiről és bánatairól beszélgettünk a fiatal gólvágóval.
Helyzetjelentés a játékosok állapotáról a hétvégi, Kecskemét elleni mérkőzés előtt
2015. januárjától 2016. júniusáig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói dokumentálják a Hidegkuti Nándor Stadion bontását, újjáépítését. Olyan helyeken is készítenek képeket, videókat ahová szurkoló nem, vagy csak kivételes esetben juthatott be. Hetente közöljük az egyetem diákjai által készített fotókat, videókat. Fotó: Gosztom Gergő
2015. januárjától 2016. júliusáig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói dokumentálják a Hidegkuti Nándor Stadion bontását, újjáépítését. Olyan helyeken is készítenek képeket, videókat ahová szurkoló nem, vagy csak kivételes esetben juthatott be. Hetente közöljük az egyetem diákjai által készített fotókat, videókat, interjúkat. Videó: Németh Viktor
JEGYVÁSÁRLÁSI ÉS BELÉPTETÉSI INFORMÁCIÓK AZ MTK BUDAPEST – KECSKEMÉTI TE OTP BANK LIGA LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSSEL KAPCSOLATBAN
2015. januárjától 2016. júniusáig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói dokumentálják a Hidegkuti Nándor Stadion bontását, újjáépítését. Olyan helyeken is készítenek képeket, videókat ahová szurkoló nem, vagy csak kivételes esetben juthatott be. Hetente közöljük az egyetem diákjai által készített fotókat, videókat, interjúkat. Videó: Németh Viktor
Kísérletképpen megkértük egyik törzsszurkolónkat, hogy a Ferencváros - MTK Budapest „Örökrangadó” alatt fogalmazza meg gondolatait, érzéseit, és az írás megjelent honlapunkon. A fogadtatás kedvező volt, így azóta minden meccsen, így a Nyíregyháza elleni találkozó előtt is megkértünk valakit, hogy írja meg gondolatait a meccsről. Írását gyakorlatilag változatlan formában közöljük.
Nyolc komoly gólhelyzetet dolgozott ki, találata mellett az MTK Budapest, mégis pontokat hagyott a Nyírség fővárosában. Kétszer is a kapufa mentett, többször Balogh. Még sohasem nyert otthon a Spartacus az MTK ellen.
Az MTK Budapest szakmai igazgatója erős csapatnak tartja a Nyíregyháza Spartacust, és kemény összecsapásra számít. Összeállítás a szombati meccsről, az összeállítással együtt.
Mire megy Kanta József játéka nélkül Nyíregyházán az MTK Budapest? A kék-fehér híveknek ez az NB I 25. fordulójának legfőbb kérdése. A sérülése után lábadozó csapatkapitány véleménye szerint az MTK-ban nem Kanta, hanem a csapategység a csodafegyver.
« Előző oldal | 199200201202203204205206207208209 | Következő oldal » |
---|