Atlétika
Nagy Marcell
Az MTK-TFSE – hazai pályán – 14 ponttal kikapott a BEAC-Újbuda csapatától a másodosztályban.
Szerda este a tabella ötödik helyén álló MTK-TFSE (5/6-os mérleg) a hatodik BEAC-Újbudát (4/7) fogadta a Városmajorban, az NB I/B-s bajnokság 11. fordulójából mostanra halasztott találkozón.
A jó néhány meghatározó játékosát nélkülözni kényszerülő együttesünk igencsak álmosan kezdte a meccset: a mieink első pontjaira egészen a hetedik percig kellett várni (2-7). A pontszegény első negyedet követően 15-7-re vezetett ellenfelünk. A folytatásban némiképp feljavult támadójátékunk, viszont a különbség közben állandósulni látszott; a második etep felénél 12-21 állt az eredményjelzőn. Ezután ismét inkább a BEAC akarata érvényesült, emiatt aztán a kétszámjegyűt is elérte hátrányunk (15-27), míg a nagyszünetre 34-19-re elléptek az újbudaiak.
A harmadik felvonás második felében sikerült közelebb jönni (31-41), ám tízen belülre nem sikerült felzárkózni, sőt a negyed végére visszaállt a félidei differencia (35-50). A Suhajda Vanda, Gróf Tímea, Bacsó Zsófia trió vezérletével a mieink nagy elánnal vetették bele magukat a zárószakaszba, minek köszönhetően viszonylag gyorsan hétre tudták lefaragni a hátrányt (45-52). Majd három perccel a vége előtt Munkácsi Adél triplájával előbb ötre, sőt Bacsó közelijéval háromre olvadt a BEAC előnye (53-56). A végjátékban csapatunk már csak négy pontot szerzett, míg az ellenfél tizenhármat, így sajnos elmaradt a fordítás. Az MTK-TFSE 69-55-re kikapott hazai környezetben. A mieink legeredményesebbjeként Bacsó Zsófia 19 pontig jutott.
A vereséggel csapatunk 6/6-os mérleggel áll, továbbra is a tabella ötödik helyén. Folytatás jövő vasárnap, március 2-án, amikor is hazai pályán fogadjuk a Csata DSÉ-t.
NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 11. forduló
MTK-TFSE–BEAC-Újbuda 55-69 (7-15, 12-19, 16-16, 20-19)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
(Fotó: Hegedüs Gábor)
Kosárlabda: MTK-TFSE-BEAC-Újbuda (NB I/B)