Karate
Sterck Laura

Kosárlabda: Theodoreán és Hillsman is a forduló válogatottjában

Publikálva: 2022.10.04 Frissítve: 2022.10.04 Kosárlabda női

A TFSE-MTK Budapest női kosárlabdacsapatából a Csata elleni győzelem után Theodoreán Alexandra és Khaalia Hillsman is bekerült az NB I/A-csoport harmadik fordulójának válogatottjába.

Mint arról beszámoltunk, a női kosárlabda NB I/A-csoport harmadik fordulójában a TFSE-MTK Budapest hazai pályán 85-83-ra győzte le a Ludovika Csata együttesét.

A hazai szövetség honlapja a játéknap után közzétette a forduló válogatottját, melyben csapatunkból Theodoreán Alexandra és Khaalia Hillsman is helyet kapott.

A szövetségi portál kiemeli, hogy a 3x3-as szakágban sikert sikerre halmozó Theodoreán Alexandra mindig is küzdős, hajtós játékáról volt ismert, így talán nem meglepő, hogy éppen egy ilyen küzdelmes meccsen nyújtotta idei legjobbját – 21 pontot hintett (1/2 dupla, 4/7 tripla, 7/7 büntető), 9 gólpasszal szolgálta ki a társakat, leszedett két lepattanót, volt egy-egy eladott és szerzett labdája, valamint négy kiharcolt faultja is. A 33 perc alatt ez 32-es VAL-értéket, és fordulóválogatottságot ért.

A TFSE-Csata derbi másik hőse az amerikai középjátékos, Khaalia Hillsman volt, aki rendkívül masszív dupla-duplát szállított: 20 pontja (7/14 dupla, 6/9 büntető) mellé nem kevesebb, mint 19 lepattanót (7 támadó, 12 védő) gyűjtött be. Volt még 9 kiharcolt faultja, két eladott labdája és egy gólpassza is, így 37 perc alatt 37 VAL-ig jutott, megelőzve a centerek versengésében a pécsi Kiss Virágot (21 pont, 8 lepattanó, 31 VAL).

A 3. forduló válogatottjáról bővebben ITT olvashat.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!