Atlétika
Nagy Marcell

Kosárlabda: hullámzó meccsen vereség a DVTK ellen (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.01.16 Frissítve: 2022.01.16 Kosárlabda női

A TFSE-MTK Budapest 86-64-re kikapott a Városmajorban a miskolciaktől.

A tabella nyolcadik helyén álló TFSE-MTK Budapest (7-9) kosárlabdacsapata az elmúlt hetekben remek formában játszó, sorozatban öt meccset nyerő DVTK-t (9-6) fogadta a Városmajorban, a női kosárlabda NB I/A-csoportjának 17. fordulójában. Magyar Bianka együttese ezúttal sem tudott teljes kerettel kiállni – a centerünk, Elisabeth Pavel talpsérülés miatt hiányzott, ahogy Baa Dominika sem állt rendelkezésre.

Az esélyesebb miskolciak kezdték jobban a meccset: 8-0-ra elléptek az elején, míg a mieink első kosarára – Süle Krisztina révén – a harmadik perc végéig kellett várni. A vendégek kezdeti lendülete nem hagyott alább, villámgyorsan tíz pontra nőtt a különbség (12-2). Ekkor Magyar Bianka időkéréssel próbálta megtörni a ritmust, amely Jatavia Tapley duplája után úgy tűnt, sikerülhet is. Ám ezt sorozatban hét diósgyőri pont követte (19-4). Majd Németh Alma büntetőivel, Chanise Jenkins kettesével, illetve Király Andrea hárompontosával elindult a hazai pontgyártás is, bár a védekezés még mindig nem működött igazán (11-23). Tapley duplája után 27-15-tel ért véget a nyitónegyed.

A második játékrészre zónavédekezésre váltott a TFSE-MTK, eközben a másik oldalon pedig Süle Krisztina percei következtek: előbb középtávoliból volt eredményes, majd triplát is értékesített; eközben Dúl Panka is bedobott egyet kintről. A támadójáték feljavulása viszont csak a különbség állandósulására volt elég, a védekezésben továbbra sem sikerült lelassítani – a Keyona Hayes vezette – DVTK-t (40-29). A félidő utolsó perceiben Németh és Süle pontjaival tartották a lépést a lányok, 51-39-nél jöhetett a nagyszünet.

A fordulást követően nagyot változott a meccs: Chanise Jenkins-szel az élen 12-0-s rohanást produkált együttesünk, így a harmadik etap derekára kiegyenlítettek (51-51) a mieink. Ez a tíz perc abszolút a hullámzó játékról szólt, ugyanis a kék-fehérek remek szériája után zsinórban 13-at dobott a vendéggárda, ezzel ismét kialakult a félidei különbség (64-51).

Sajnos a végére elfogytak a játékosaink a jobb erőkből álló DVTK-val szemben, így bár Király Andrea hármasa nyitotta a zárószakaszt (64-54), a piros-fehérek 34 pontig jutó magasembere, Hayes továbbra is tarthatatlannak bizonyult. Öt perccel a vége előtt már húsz pont volt a hátrány (76-56). A végjátékban már nem történt jelentős változás, a TFSE-MTK Budapest 86-64-es vereséget szenvedett hazai pályán. Csapatunk legjobbjaként Süle Krisztina 18 ponttal zárt. A mieink 36.5, a vendégek 45.8 százalékkal dobtak e meccsen.

Hét győzelemmel és tíz vereséggel a nyolcadik helyen állnak a lányok.

Női NB I/A-csoport, 17. forduló
TFSE-MTK Budapest–DVTK 64-86 (15-27, 24-24, 12-13, 13-22)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!