Taekwondo
Salim Omar
A TFSE-MTK-nak nem sikerült megszorongatnia – idegenben – a bajnoki címvédő Sopron Basketet.
A remek őszi szezonja után a TFSE-MTK Budapest szombat este a tabella negyedik helyéről várhatta az alapszakasz folytatását a hatodik Sopron Basket vendégeként. Az őszi, első egymás elleni meccsen a mieink nagy csatában, hosszabbításos meccsen arattak bravúrgyőzelmet a címvédő ellen.
Bár a hazaiak kezdték jobban a meccset, Hegedűs Péter együttese az első percekben tartotta a lépést (8-8). Ezután viszont a Sopron 10-2-es sorozattot produkált (10-18), majd a negyed hátralévő részében tovább nőtt a hátrány (16-27). A második játékrész elején Baa Dominik és Dúl Panka közelije után úgy tűnhetett, sikerül stabilizálni a különbséget (20-31), azonban ezt ismét a soproniak percei követték (20-37). Erre Németh Alma és Shas Carter kosaraival válaszoltak a kék-fehérek (25-37). Sajnos ez végül csak fellángolásnak bizonyult: a félidő vége előtt már több mint húsz ponttal állt jobban a Sopron (27-48). A nagyszünetre pedig 51-27-es hazai előnynél mehettek el a felek.
A fordulást követően sem történt fordulat a játék képében. A harmadik felvonásban a mieink alig találtak be, amelyet Gáspár Dávid alakulata ki is használt, így az érdemi kérdések már a negyedik negyed előtt eldőltek (32-75). A záróetapra a lányok ismét feljavultak támadásban, ám ez csak arra volt elegendő, hogy a különbség állandósuljon. A TFSE-MTK végül 97-53-as vereséget szenvedett idegenben.
A vereséggel csapatunk 6/4-es mérleggel áll, és egy helyet rontva pillanatnyilag az ötödik a tabellán. Folytatás egy hét múlva a BEAC ellen, hazai pályán.
Tippmix női NB I/A-csoport, alapszakasz 10. forduló
Sopron Basket–TFSE-MTK Budapest 97-53 (27-16, 24-11, 24-5, 22-21)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
(Fotó: Borhi Mihály/TFSE)