Atlétika
Szabó Beatrix

Kosárlabda: az MTK-TFSE magabiztosan verte a Debrecent (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.03.27 Frissítve: 2022.03.27 Kosárlabda női

Második csapatunk – hazai környezetben – 64-52-re legyőzte a DEAC csapatát.

A hetedik helyen álló MTK-TFSE a közvetlen riválisát, a nyolcadik DEAC együttesét fogadta a Városmajorban, a női amatőr NB I Piros csoportjának 21. fordulójában. Az elmúlt hetek szűkös rotációja után ezúttal tíz játékos is bevetésre készen állt szakmai stábunk számára.

Burján Laura két sikeres közelije nyitotta a meccset (4-0), majd Gróf Júlia is beszállt a pontgyártásba a mieink oldaláról, így az első negyed derekán már 8-3-ra vezetett alakulatunk. Ezután sajnos a debreceniek percei következtek: 8-0-ás sorozatot produkálva, 11-8-ra már náluk volt az előny. Burján triplája törte meg a rossz szériát, Boros Dorka két remek duplát is elsüllyesztett, ezzel 17-13-as hazai vezetéssel ért véget a nyitóetap.

A második szakaszban végérvényesen átvette az irányítást az MTK-TFSE. Az első csapatunkban is rendre fontos szerepet kapó Király Andrea gyors egymásutánban kétszer is betalált középtávolról, melyhez Boros is csatlakozott eggyel, így rögtön tíz pont fölé nőtt a különbség (24-13). Szerencsére ezután sem hagyott alább a lányok lendülete, Gróf és Boros felváltva szórta a kosarakat. Miközben a kék-fehérek ebben a tíz percben mindössze négy pontot engedtek a DEAC-nak, a nagyszünetben 35-17-re álltak jobban.

A fordulást követően folytatódott a mieink domináns játéka: a harmadik negyed legelején Gróf Júlia kettesével már húsz pont volt a differencia (37-17). Ahogyan az első félidőben, ezúttal is Boros Dorka csatlakozott hozzá a pontokban, majd a játékrész közepén Úr Boglárka és Király Andrea is egy-egy sikeres hárompontossal vétette észre magát (52-27). A csereként beálló Herjeczki Patrícia hasonlóan tett kintről, ekkor már harminccal mentek játékosaink (59-29).

A végjátékban a vendégek próbálták lefaragni a tetemes hátrányukból, és sikerült is 15 ponton belülre zárkózniuk, azonban a lányok jól sáfárkodtak – az első harminc percben remek játékkal kiépített – óriási előnnyel. Végül 64-52-re győzött az MTK-TFSE hazai pályán; legeredményesebb játékosunk, Gróf Júlia 19 pontig jutott a találkozón. Csapatunk a győzelemmel továbbra is a hetedik helyen áll a tabellán.

Női amatőr NB I, Piros csoport, 21. forduló
MTK-TFSE–DEAC 64-52 (17-13, 18-4, 25-21, 4-14)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!