Kézilabda
Koronczai Petra
Február elején Szabó Fanni az olimpiai selejtezőre készülő 3x3-as válogatott, míg Baa Dominika az U20-as, Vladár Róza az U18-as nemzeti csapat összetartásán vesz részt.
Munkában az olimpiai selejtezőre készülő 3×3-as női válogatott, amelybe a TFSE-MTK Budapest kiválósága, Szabó Fanni is meghívót kapott. A Földi Attila szövetségi kapitány vezette együttes február 2. és 9. között Székesfehérváron dolgozik, ezt követően Lille-be utazik felkészülési tornára, ami amolyan főpróbaként szolgál az áprilisi olimpiai kvalifikációs viadal előtt. Mint ismert, a 3×3-as a válogatott két olimpiai selejtezőn is részt vehet: áprilisban Hongkongban nyolccsapatos tornán szerepelnek a magyar lányok, majd amennyiben itt nem sikerül kvótát szerezni, akkor májusban Debrecenben lehet erre újabb lehetőség a 16 csapatos selejtezőn.
Mindeközben klubunk 19 éves ígérete, Baa Dominika az U20-as válogatottban bizonyíthat, szintén Fehérváron. Tursics Krisztián csapata szerdától négy napon át a nyári, litvániai korosztályos Európa-bajnokságra hangol.
Az eggyel fiatalabb korosztály, az U18-asok edzőtáborában pedig Vladár Róza képviseli a kék-fehéreket. Február 6. és 9. között a válogatott a nemrégiben kinevezett új szövetségi edző, Laczka Miklós irányításával az augusztusi, portugáliai Eb-re készül.
(Fotó: Borhi Mihály)