Tenisz
Babos Tímea
Sokáig kapaszkodtunk a miskolciak ellen, de a hajrá nem sikerült.
A TFSE-MTK női kosárlabdacsapata szombaton a tavalyi bajnok, jelenleg második helyen álló DVTK otthonába látogatott. A találkozó elején 10-10-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd a hazaiak 7-0-s rohammal megléptek, és az első negyed végén 25-18-ra vezettek.
A második felvonás hajrájában, 40-30-as állásnál két triplával és egy duplával 8-0-s sorozatot produkáltunk, ezzel sikerült közelebb férkőzni, és a félidőben mindössze egy pont volt a hátrány (42-41).
A harmadik negyed kevésbé volt pontgazdag, mint az első kettő, mindkét csapat keményen védekezett. A miskolciak ezt a felvonást 14-13-ra hozták, így izgalmas végjátékra volt kilátás.
Sajnos a záró etapban nem tudtuk tartani a lépést az esélyesebb piros-fehérekkel, akik ezt a szakasz 18-3-ra megnyerték, így 74-57-es győzelmet arattak.
Női NB I A, 12. forduló
DVTK HUNTHERM–TFSE-MTK 74-57 (25-18, 17-23, 14-13, 18-3)
statisztika