Röplabda
Petri Izabella

Kosárlabda: Fordulatos mérkőzésen győzött a TFSE-MTK Budapest a szlovák bajnok ellen

Publikálva: 2021.09.11 Frissítve: 2021.09.10 Kosárlabda női

Női élvonalbeli kosárlabdacsapatunk 73-68-ra nyert a szlovák MBK Ruzomberokkal szemben a miskolci felkészülési tornán.

A Sopron legyőzése után Miskolcon folytatta a felkészülési mérkőzések sorát a TFSE-MTK Budapest együttese, a 4. Szaniszló Sándor-emléktorna pénteki játéknapján Magyar Biankáék a szlovák bajnok MBK Ruzomberokkal találkoztak.

A mérkőzést csapatunk kezdte jobban, ám a 11-8-as előny után 9-0-s sorozatot produkált ellenfelünk, így az első negyed után 23-18-ra vezetett a rózsehegyi gárda. A második tíz perc nagy részében már inkább a mieink domináltak, ezúttal a TFSE-MTK mutatott be 9-0-s rohanást, majd a félidő utolsó szakaszában abszolút fej-fej mellett haladtak a felek, a nagyszünetben 38-38 volt az állás.

A nagyszünet követően folytatódott a fordulatos játék, hiszen előbb egyesületünk kiválóságai elhúztak hét ponttal, majd a negyed végére már a szlovákok álltak jobban (53-50).

A záró etapban is sokáig őrizte előnyét a Ruzomberok, végül azonban a kék-fehér lányok felőrölték riválisukat, és a remekül lehozott végjáték után 73-68-ra győztek a torna első játéknapján. Szombaton a szlovák bajnokság bronzérmese, a Kassa ellen folytatjuk.

Végeredmény:
TFSE-MTK–MBK Ruzomberok 73-68 (18-23, 20-15, 12-15, 23-15)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!