Atlétika
Kulunics Vince

Kosárlabda: az MTK-TFSE magabiztosan győzte le a PINKK-PVSK U23-as csapatát

Publikálva: 2023.05.03 Frissítve: 2023.05.07 Kosárlabda női

A pécsiek elleni, hazai sikerrel Hegedűs Péter csapata ismét az első helyre ugrott a tabellán, a másodosztályú bajnokság rájátszásában.

Az NB I/B play-offjában második helyen álló MTK-TFSE szerdán este a hatodik, a rájátszásban még nyeretlen PINKK-PVSK U23-as együttesét fogadta a Városmajorban.

A találkozó esélyeseként a mieink kicsit döcögősen kezdtek: az ötödik percben 4-4 volt az állás, majd a nyitónegyed második felében már jobban játszottak a lányok, így az etap végére sikerült minimális előnyre szert tenni (12-9). A folytatásban Hegedűs Péter tanítványai – főleg támadásban – egyre inkább belelendültek: Burján Laura és Kenyeres Anett vezérletével a 13. percre kilenc ponttal elléptek (23-14). Az első félidő utolsó perceiben Burján és Kenyeres kosarai jószerivel egymást váltották, illetve Vígh Bernadett ugyancsak kivette a részét pontgyártásból, ennek köszönhetően a vezetésünk a nagyszünetre már 15 pontnál járt (41-26).

A kék-fehérek kiváló dobóformája a harmadik felvonásban sem hagyott alább: Király Andrea két sikeres közelijével már 52-33 szerepelt az eredményjelzőn. A zárószakasz elején előbb Turi Eszter, majd Kenyeres Anett jelentkezett két-két remek duplával, amely után a különbség a huszonnégyet is elérte (62-38), ezzel végérvényesen eldöntve a meccset. Az MTK-TFSE végül 67-45-ös győzelmet aratott a pécsiek ellen. A mezőny legjobbjaként Kenyeres Anett 19 pontig jutott.

Az újabb sikerrel a mieink 6/2-es mérleggel állnak a rájátszásban, és a Csata DSE-t (5/2) megelőzve ismét felléptek a tabella élére.

Női Amatőr NB I, rájátszás, negyedik forduló
MTK-TFSE–PINKK-PVSK U23 67-45 (12-9, 29-17, 13-12, 13-7)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!