Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Kosárlabda: jelentős szerep juthat az érkező fiataloknak az élvonalban (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2024.07.07 Frissítve: 2024.07.06 Kosárlabda női

Az U18-as leány kosárlabda-válogatott két meghatározó játékosa, Gábor Lili és Kókai Patrícia is klubot váltott, és mindketten a TFSE-MTK NB I/A-csoportos csapatában folytatják pályafutásukat. Első csapatunk vezetőedzőjét, Hegedűs Pétert az utanpotlassport.hu munkatársa kérdezte a két kiemelt reménység szerződtetéséről.

A BEAC-ban eltöltött egy évada után a 18 éves Gábor Lili ősztől már a TFSE-MTK együttesét erősíti, és kezdheti meg harmadik szezonját a felnőttélvonalban. Ugyanakkor a Csata DSE-ben nevelkedett, korosztályos válogatott bedobó nem az egyetlen ígéretes fiatal, aki újonnan érkezik a Csörsz utcába, ugyanis a szintén 18 esztendős Kókai Patrícia is a kék-fehéreknél folytatja karrierjét. A 2006-os születésű hátvéd-bedobó Sopronból kölcsönjátékosként kerül élvonalbeli csapatunkhoz. 

– Azt látni kell, hogy az előző évadbeli csapatunkból a 2003-as születésű Dúl Terka mostanra kiöregedett a fiatalszabály szerint figyelembe vehető korosztályból, míg a nála egy évvel fiatalabb Baa Dominika időközben távozott tőlünk, így részben emiatt is szerettük volna mindenképpen megerősíteni az U20-as kontingenst a keretben – mondta Hegedűs Péter, a TFSE-MTK vezetőedzője az Utánpótlássportnak. – Olyan reményteli fiatalokat kerestünk, akik illeszkedni tudnak a játékrendszerünkbe, és azt gondolom, a képességeik alapján Lili és Pati is egyértelműen ilyen lehet. Az mindenképpen pozitívum, hogy kettejük leigazolásával így jelenleg három 2006-os születésű játékos áll majd rendelkezésre, hiszen Gábor Lili és Kókai Patrícia mellett még a már egy éve minket erősítő Vladár Róza is bevethető lesz az NB I-ben, és további három évig még mindannyian a fiatalszabály alá tartoznak. Mindez azért is előnyös számunkra, mert ők hárman egyébként ugyanazon a poszton, posztokon játszanak, ami hosszú távon egészséges versenyhelyzetet eredményezhet köztük, és ezáltal egymást sarkallják majd a fejlődésre. Bízom benne, hogy az U20-as éveik alatt annyit tudnak majd előrelépni, hogy idővel mindhárman meghatározó játékossá válnak az NB I-ben.

Gábor Lili az előző bajnoki kiírásban 5,6 pontot átlagolt az NB I/A-csoport alapszakaszában.

– Nagyon jó alkatú és okos játékosról beszélhetünk Lili személyében. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül, a tanulmányai terén is rendkívül tudatos, és igyekszik mindent megtenni a céljaiért. A támadás mellett védekezésben is legalább annyira aktív, és hasznos tagja tud lenni a csapatnak, szóval nagy potenciál rejlik benne. Örülünk, hogy nálunk fog játszani!

Kókai Patrícia 2021 őszén, mindössze 15 évesen debütált a felnőtt első osztályban, azóta azonban túl van súlyos gerincsérülésen is, amely miatt több mint egy évet ki kellett hagynia, majd a legutóbbi szezonban térhetett vissza a pályára.

– Pati alapvetően nagyon fizikális játékos, erős alkatú lány, aki olyannyira elhivatott, hogy ha kell, átmegy a falon is. Azt tudni kell, hogy nemcsak kosárlabdázni jön hozzánk, hanem felsőfokú tanulmányait is a Testnevelési Egyetemen folytatja, vagyis egyszerre két dolgot igyekszik összekapcsolni azzal a döntéssel, hogy hozzánk igazol. Az A-csoportban neki eddig kevesebb lehetősége volt kibontakozni a Sopron Basket színeiben, de azt hiszem a klubváltás, illetve a több játéklehetőség a legjobbat fogja kihozni belőle.

A közelgő, portugáliai korosztályos Európa-bajnokságra készülő U18-as válogatottban várhatóan Gábor Lilire és Kókai Patríciára is alapemberként számít majd Laczka Miklós szövetségi edző.

(A képek forrása: tfse.sport.hu és FIBA.Basketball)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!