Vívás – kard
Szatmári András

Kosárlabda: a TFSE-MTK Budapest bravúrgyőzelmet aratott a Szekszárd ellen (GALÉRIA)

Publikálva: 2023.02.19 Frissítve: 2023.02.19 Kosárlabda női

A TFSE-MTK Budapest női kosárlabdacsapata 81-75-re nyert a Szekszárd ellen az élvonal 19. fordulójában.

Az első osztályú női kosárlabda-bajnokság 19. fordulójában hosszú idő után játszott hazai pályán a TFSE-MTK Budapest. Magyar Bianka együttese a bajnokság élmezőnyéhez tartozó, Euroliga-szereplő Atomerőmű KSC Szekszárd csapatát fogadta. 

A mérkőzést remekül kezdte a TFSE-MTK, és 10-2-re is vezetett, az első negyed pedig 25-21-gyel ért véget. A második negyedben a Szekszárd fordított, de a nagyszünetre ismét a hazai csapatnál volt az előny (43-42). 

A harmadik játékrészben fej-fej mellett haladtak a felek, a záró felvonás 60-58-as szekszárdi vezetésnél kezdődött. A kiélezett összecsapáson három perccel a vége előtt 72-72 állt az eredményjelzőn. Ekkor Hegedűs Janka, Pusztai Petra, majd Tyaunna Marshall is szerzett egy duplát (78-72). A hajrában az előnyét jól tartotta a csapat, és bravúros, 81-75-ös győzelmet aratott. Az MTK-ból Dúl Panka 16, Marshall 15, Pusztai 14 ponttal járult hozzá a sikerhez.

Női NB I/A-csoport, alapszakasz, 19. forduló
TFSE-MTK Budapest–Atomerőmű KSC Szekszárd 81-75 (25-21,18-21, 15-18, 32-15)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!