Taekwondo
Salim Sharif

Kosárlabda: a Dúl Pankával felálló magyar válogatott ismét legyőzte a portugálokat

Publikálva: 2022.05.21 Frissítve: 2022.05.21 Kosárlabda női

A lisszaboni túra harmadik, utolsó meccsén magabiztosan nyert a női kosárlabda-válogatott a házigazda portugálok ellen. Klubunk játékosa, Dúl Panka – a második találkozó után – ezúttal is pályára léphetett.

Szerdától péntekig három felkészülési meccset játszott a magyar felnőtt női kosárlabda-válogatott a portugálok ellen Lisszabonban. Székely Norbert nemzeti csapata az első mérkőzésen négy ponttal kikapott, majd csütörtökön hatpontos sikerrel vágott vissza – ezúttal már Dúl Pankával, a TFSE-MTK Budapest játékosával is a keretben. Majd a magyar lányok péntek este az utolsó találkozóval zárták a portugáliai napokat.

A hazai szövetség beszámolója szerint végig vezetve, a portugáliai edzőtábor legjobb játékával ismét legyőzte a házigazdát a női válogatott Rio Maiorban. Kőkemény portugál válogatottat ismerhetett meg a magyar csapat, Ricardo Vasconelos tanítványai elsősorban helyenként kifejezetten durva védekezésükkel okoztak nehézséget Lelik Rékáéknak.

A harmadik meccsen – csakúgy, mint az előző kettőn – remekül kezdett a magyar csapat, jól védekeztek, a megszerzett labdákból pedig szép kosarakat dobtak Studer Ágnesék. Az első összecsapáson még remeklő két portugál center ezúttal már jobbára észrevehetetlen volt, illetve Sofia Da Silva könyökösei révén azért többek emlékezetébe bevéste magát.

A meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtó magyarok remekül reagáltak a házigazdák elfogadható szintet jócskán túllépő keménységére, s megtalálták azt a harcmodort, amiben jobbak tudnak lenni. Ez pedig a szervezett, okos kosárlabda, és a szoros, pontos védekezés volt. Akadtak ugyan hullámvölgyek a mieink játékában, ám ezen az estén több jó teljesítménnyel mindig át tudtak rajta lendülni. Székely Norbert minden játékosának lehetőséget tudott adni, többen éltek is a bizalommal. Így aztán a fordításra szemernyi esélye nem volt Da Silváéknak, a legszorosabb állás éppen a lefújás pillanatára alakult ki.

Klubunk kiválósága, Dúl Panka ismét sok játéklehetőséget kapott: közel 15 percet tölthetett a pályán, ez idő alatt 4 pontot, 2 lepattanót és 1 gólpasszt jegyzett.

A szövetségi kapitány, Székely Norbert elégedetten értékelt az MKOSZ honlapján.

– Nagyon hasznos napokat töltöttünk Rio Maiorban. Jó volt látni, hogy a lányok alkalmazkodni tudtak az ellenfél nagyon kemény védekezéséhez, higgadtak tudtak maradni. Az utolsó mérkőzésen játszottunk a legjobban, azaz lépésről lépésre haladtunk előre.

A magyar lányok az edzőtáborozást Székesfehérváron, a szövetség edzőközpontjában folytatják. 

PORTUGÁLIA–MAGYARORSZÁG 63-73 (10-19, 12-23, 20-14, 21-17)
Felkészülési mérkőzés (Portugália, Rio Maior)
Portugália: Umabano 16/12, Rodrigues 8, Correia 6/6, Da Silva 4, Robalo 7. Csere: Soeiro, 9 Ferreira, L. Silva, Kostourkova, Filipe 5, M. Silva 9, Costa, Alves.
Magyarország: Lelik 12, Studer 9/3, Weninger 5/3, Varga 8/6, Kiss A. Csere: Kiss V. 9/3, Török 6/6, Mányoky 7/3, Bach 2, Mérész 4, Dúl 4, Ruff-Nagy 7.

(A képek forrása: MKOSZ / Girgász Péter)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!