Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Kosárlabda: Dúl Pankával a soraiban nyert a magyar válogatott a portugálok ellen

Publikálva: 2022.05.20 Frissítve: 2022.05.20 Kosárlabda női

Május második felében a magyar felnőtt női kosárlabda-válogatott három felkészülési meccset játszik a házigazda portugálok ellen. A csütörtök esti, második találkozón a TFSE-MTK játékosa, Dúl Panka is szerepet kapott, aki győztes csapat tagja volt.

Portugáliai túrán jár jelenleg a magyar felnőtt női kosárlabda-válogatott, amely a „kirándulás” alatt háromszor csap össze a házigazdákkal, felkészülési meccsek keretein belül. Először szerdán találkoztak a felek, akkor a vendéglátók négypontos győzelmet arattak. A második mérkőzésre csütörtök este került sor, amelyet a hazai szövetség beszámolója szerint jól kezdtek a magyarok. A portugál centerek elvétve találkoztak a labdával helyzetben, és a szerdai triplaparádét sem tudták megismételni a vendégek szorosabb védekezésének köszönhetően. A magyarok viszont jó dobóformát mutattak, így végig vezettek az első félidőben.

A fordulás után fokozatosan zárkózott az ellenfél, majd 32 perc után a vezetést is átvette, ám ez nem zavarta meg a magyar játékosokat, akik a végén hárompontos sikert ünnepelhettek. A pályán a TFSE-MTK csapatából Dúl Panka is ott volt, aki a szerdai meccskeretbe még nem került be, másnap azonban debütálhatott a felnőttek között. Klubunk játékosa kezdőként 16 percet kapott a bizonyításra; a győzelemhez végül öt ponttal és három lepattanóval járult hozzá.

A portugálok elleni utolsó összecsapást pénteken rendezik, 21:15-ös kezdéssel.

Felnőtt női felkészülési kosárlabda-mérkőzés (Rio Maior, Portugália):
PORTUGÁLIA - MAGYARORSZÁG 63-69 (16-20, 15-18, 18-14, 14-17)
Portugália: Rodrigues 4, Ferreira 10/3, Correia 4, Filipe, Da Silva 7. Csere: Soeiro 9/3, Umabano 2, Viana, Silva, Kostourkova, Silva 6, Costa 1, Alves.
Magyarország: Kiss V. 12, Lelik 17/6, Czukor 6/6, Varga 7/3, Dúl 5. Csere: Dubei 3/3, Török 2, Bach, Horváth 13/9, Kiss A., Mérész 4, Ruff-Nagy.

A képek forrása: MKOSZ / Girgász Péter

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!