Kosárlabda női
Király Andrea

Kosárlabda: „Jól érzem magam itt, szeretnék sokat fejlődni” – Dúl Terka

Publikálva: 2022.09.21 Frissítve: 2022.09.21 Kosárlabda női

A 19 éves, korosztályos válogatott kosárlabdázó, Dúl Terka nyáron érkezett a TFSE-MTK Budapest csapatához, amelyben már rövid idő elteltével megtalálta a számítását. Őt kérdeztük az eddig nálunk töltött időszakról, valamint várakozásiról az új évad kapcsán.

Idén nyáron nagy változásokon esett át a TFSE-MTK Budapest női kosárlabdacsapata, ugyanis hatan távoztak, míg ugyanennyien érkeztek a keretbe. A 19 éves Dúl Terka – aki a felnőttválogatott kiválóságunk, Dúl Panka húga – volt az egyik új igazolásunk a holtszezonban, és a Vasas Akadémiától szerződött együttesünkbe. Tavaly debütálhatott az NB I/A-csoportban: 15 meccsen 9,4 percet játszott átlagosan, ez idő alatt 2,7 pontot és 3,3-es VAL-mutatót ért el.

– Közel két hónapja itt vagyok már, és abszolút jól érzem magam, szerencsére könnyen ment a beilleszkedés. Ezt nyilvánvalóan nagyban megkönnyítette a nővérem, Panka jelenléte. Amikor új társaságba érkezem, általában az elején félénken, megilletődötten szoktam viselkedni, ám ezúttal – Pankának is köszönhetően – gyorsan feloldódtam. Ugyanakkor persze a többiek, a csapattársak és a szakmai stáb is kedvesen fogadott, szóval zökkenőmentesen zajlott az egész.

Az U20-as válogatott játékos klubváltásában közrejátszott az is, hogy a Testnevelési Egyetemen folytatja tanulmányait, és az irányító-hátvéd a kosárlabda terén is komoly célokkal érkezett hozzánk.

– Szeretnék sokat fejlődni a következő időszakban, és erre a TFSE-MTK tökéletes terep. Fiatalként lesz lehetőségem tapasztalatot gyűjteni, illetve megmutatni, hogy mire vagyok képes. Fizikailag még persze erősödnöm, gyorsulnom kell ahhoz, hogy jobban felvegyem az A-csoport ritmusát, de ezen dolgozom a mindennapokban.

Terkával a soraiban együttesünk négy felkészülési mérkőzéssel hangolt a szeptemberi 24-i, szombati bajnoki rajtra. Előbb a mieink legyőzték a PEAC-ot, majd kikaptak a Vasastól, ezután pedig Magyar Bianka tanítványai Sepsiszentgyörgyön a CSM Alexandria és a Sepsi-SIC alakulatát is megverték. Ezeken a találkozón az újonnan érkező Dúl is sok szerepet kapott: három alkalommal hét, egyszer hat ponttal zárt.

– A Vasas meccs kivételével a másik három úgy alakult, ahogy szerettük volna, de a pasaréti vereségből is tanultunk, és építkezünk tovább, hiszen alapvetően ez a fő célja a felkészülési meccseknek. Magam részéről nem igazán voltam elégedett az utolsó, Sepsi elleni találkozóval, mivel több labdát eladtam, ami bosszantott kicsit. A bajnoki rajtig igyekszem ezen is dolgozni, kijavítani a hibákat. Összességében viszont örülök, hogy én is hozzá tudtam tenni ezeken a találkozókon – mondta, majd kitért részletesebben is az erdélyi edzőtáborra: – Remekül éreztük magunkat az egy hét során. Először pár napot Gyergyóremetén töltöttünk, ahol nagyon jól fogadtak minket, és az edzések mellett akadt idő feltöltődni is. Majd utána mentünk tovább Sepsiszentgyörgyre, ahol már csak a kosárlabda kapta a főszerepet. Hasznos tornán vettünk részt, és jó volt látni, hogy milyen sokan kijöttek a döntőre a Sepsi ellen.

A tornagyőzelem nagy önbizalmat adhat a lányoknak a PEAC ellen a bajnoki nyitómeccsre, amelyet szombaton 18:00 órától a Városmajorban rendeznek.

– Úgy állunk hozzá a kezdéshez, hogy a mindenképpen szeretnék megverni a Pécset. Gőzerővel készülünk ellenük, hazai pályán győzelemmel szeretnénk rajtolni. Bár nemrégiben edzőmeccsen nyertünk ellenük, abból a találkozóból nem igazán lehet kiindulni, mivel akkor még egyik oldalon sem szerepeltek a légiósok. Persze pozitívum, hogy akkor sikerült felülmúlni őket idegenben, de ez teljesen más meccs lesz.

(Fotó: Miska Brigitta; tfse.sport.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!