Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Körkép az MTK Budapest utánpótlás-válogatott játékosairól

Publikálva: 2017.11.17 Frissítve: 2017.11.16 Labdarúgás

Labdarúgóink az U21-es, U17-es és U16-os nemzeti tizenegyben.

U21
Magyarország – Svédország 2-2 (2-1)

Demjén Patrik kezdőként kapott lehetőséget Svédország ellen, a Szusza Ferenc Stadionban, Korozmán Kevin a 75. percben lépett pályára csereként. A mérkőzés félidejében előnyben volt válogatottunk, de a vendégek egyenlíteni tudtak. A végén volt még gólhelyzetünk, de a találat elmaradt, így ahogyan Michael Boris fogalmazott, „győzelmi esélyt szalasztott el a válogatott”.

Ciprus – Magyarország 0-2 (0-0)

Cipruson lépett pályára a csapat napokkal később, ahol a tét a versenybenmaradás volt a csoporton belül. Demjén ismét kezdő volt, Korozmán és Katona csereként kapott értékes perceket. A mérkőzés félideje gól nélküli döntetlent hozott, a második félidőben viszont Sallói és Haris találata meghozta a – kötelezőnek mondott – három pontot.

U17
Magyarország – Szlovákia 2-1 (1-1)

Az elitkörre való felkészülés következő állomása Szlovákia volt az U17-es válogatott számára. Tíz perc elteltével mindkét csapat betalált, megadva a mérkőzés alaphangját. Ettől kezdve a mezőnyjáték domináltl, helyzetek alakultak ki mindkét oldalon. A csattanó a hajrában érkezett. A szlovákok találatát – les miatt –érvénytelenítették, Ásványi kapus reagált a leggyorsabban, és gyors, mutatós támadást követően Burai megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Varju Benedek végig a pályán volt, csapatunk másik játékosa, Törőcsik Péter 9 percet kapott. 
 
U16
Vlogatottunk november 21-én és 23-án játszik Telkiben Olaszország korosztályos válogatottja ellen. A mérkőzésen négy játékos képviseli csapatunkat. Bencze Antal a kapuban, Kosznovszky Márk, Kata Mihály és Zuigéber Ákos pedig a mezőnyben szerepelhet a mérkőzéseken. 

(Fotó: mlsz.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!