Atlétika
Vári Péter

Kőkemény mérkőzésen sikerült felülkerekedni a rivális budapesti ELTE BEAC csapatán

Publikálva: 2019.12.15 Frissítve: 2019.12.15 Kosárlabda női

TFSE-MTK Budapest ELTE BEAC Újbuda 77-75 (25-16, 20-16, 14-26, 18-17)

A női kosárlabda-bajnokság 11. fordulójában a TFSE-MTK Budapest két ponttal jobbnak bizonyult a vendég ELTE BEAC Újbuda együttesénél.

A TFSE-MTK Budapest vezetőedzője, Magyar Bianka így értékelt a mérkőzés után: – Előre tudtuk, hogy ez lesz a szezon egyik legnehezebb meccse és ez a „félelmünk” be is igazolódott. Olyan határozott védekezése volt a vendégcsapatnak, hogy sokszor dadogott a kezünkben a labda. Összességében elégedett vagyok a lányokkal, augusztus óta kőkemény munkát végzünk minden edzésen és megérdemelt az általunk jelenleg elfoglalt pozíció. Brutális második körre számítunk, éppen ezért még többet fogunk dolgozni.

A TFSE-MTK Budapest játékosa, Alisia Jenkins így nyilatkozott: – Mindkét csapat óriásit harcolt ma este, hála az égnek mi jöttünk ki győztesként. Látjuk a hibáinkat, tudjuk miben kell még fejlődni, ezért megteszünk mindent. Örülök a hatodik győzelmünknek és a középmezőnyben elfoglalt helyezésünknek.

A vendégcsapat mestere, Balogh Judit értékelése: – Nem lehetek teljesen boldog, ugyanis kikapatunk. DE nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen nálunk fiatal magyar játékosok kapnak hétről-hétre lehetőséget és főszerepet. Hosszú idő óta ez a találkozó bebizonyította, hogy nem lehet minket leírni. Ez a meccs is azt támasztja alá, hogy helyünk van az NB1-ben és a most kezdődő második körben maradandót tudunk majd alkotni, főleg azért, mert eddig nem nagyon játszottunk hazai pályán, tehát mindenki nagyon féljen tőlünk!

A mérkőzés alakulása itt.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!