Atlétika
Nagy Marcell
A kisvárdai felkészülési torna első napján 34-34-es döntetlen játszottunk a Békéscsabai ENKSE csapatával, másnap pedig a házigazdák ellen gyakorolhattunk.
A védekezésünk az előző napihoz hasonlóan már az elejétől kezdve nagyon kemény és agresszív volt. Ha pedig mégis megtalálták a rést a kisvárdaiak, akkor kapusunk, Győri Barbara állta az útjukat. Ugyan az első találatot ennek ellenére is a hazai csapat szerezte, de a hatodik percben Szabó Kitti révén 2-1-nél nálunk volt az előny. Győri Barbara szenzációsan kezdett, kísérletek sorát hárította, ám a támadásban elkövetett hibáink miatt nehezen ment a gólszerzés a túloldalon nekünk is.
A félidő feléhez közeledve 5-3-as hazai vezetést jegyezhettünk, a támadójátékunk továbbra sem volt magas színvonalú, rosszul választottuk meg a helyzeteinket, hibás döntések sorozatát hozva nem jártunk élen a góllövésben. A hátsó alakzat azonban remekül működött, így a tizennyolcadik perc végén Andróczki Flóra ejtése az ellenfél kapujában landolt, ezzel pedig kiegyenlítettünk.
Sajnos nem tartott sokáig a lendület, 10-7-nél újra a hazai csapat volt előnyben. 10-9-nél újra megközelítettük a kisvárdaiakat, és Győri Barbara hétméteres védése lehetőséget adott arra, hogy újra egalizáljunk, ami Dakos Noémi eredményessége révén meg is valósult, sőt csapatkapitányunk újra gólt lőtt, 11-10-re fordítottunk. Szabó Nina büntetőből elért találata állította be a félidei állást, 12-10-es vezetéssel vonulhattunk pihenni.
A második felvonás két kék-fehér góllal indult, így már néggyel jártunk Józsa Krisztián csapata előtt. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis hamar visszajöttek a hazaiak, a 38. percben már csak egy gól maradt meg a fórból, így Vágó Attila időkérésre kényszerült.
A folytatásban több lehetőségünk is adódott, hogy kettőnél nagyobb különbséggel vezessünk, de csak a 47. percben tudtuk megduplázni a differenciát Fekete Bozsana kapufáról bepattanó lövésével. Ugyan már öt is volt közte, de hét perccel a vége előtt 23-21-re apadt az előnyünk. Szerencsére ennél közelebb nem zárkóztak a vendéglátók, a győzelmünk nem forgott veszélyben és 27-25-ös végeredménnyel lezártuk a találkozót.
Felkészülési torna
2023. augusztus 12. 10:30, Kisvárda, Városi Sportcsarnok
Kisvárda Master Good SE‒MTK Budapest 25-27 (10-12)
Az MTK Budapest gólszerzői: Szabó K. 2, Poczetnyik 5, Andróczki 4, Fekete 1, Mészáros-Mihálffy 2, Dakos 3, Szabó N. 6, Farkas 4.