Atlétika
Nemes Rita

Kézilabda: döntetlen a Békéscsabai ENKSE ellen

Publikálva: 2023.08.11 Frissítve: 2023.08.11 Kézilabda

A kisvárdai torna első találkozóján 34-34-es eredmény született.

Péntek reggel kétnapos tornára indult el csapatunk, a célállomás pedig Kisvárda volt. A mieink két mérkőzést játszanak a felkészülési tornán, pénteken 15:30 órától a Békéscsabai ENKSE ellen gyakorolhattak, másnap pedig a hazai gárda elleni edzőmérkőzésre fog sor kerülni. 

Remekül kezdtük a találkozót, hiszen nagyon agresszív védekezést mutattunk az első perctől kezdve. Nemcsak hátul, de elől is ötletes támadójátékot produkáltunk, ami eredményes helyzetkihasználással párosult. Ezek eredményeként a tizenkettedik percben már ötgólos előny birtokában voltunk. A csabai mester a félidő derekáig várt az időkéréssel, miután ez bekövetkezett ellenfelünk a felzárkózás útjára lépett.

Vágó Attila nem nézte jó szemmel a lila-fehérek közeledését, így két percen belül ő is kikérte az első idejét. Sajnos a kis szünet nálunk nem sült el pozitívan, így a huszadik percre egyenlített a viharsarki gárda. A játékrész utolsó szakaszában ziccerek sorát hagytuk ki, emellett pedig a technikai hibáink száma is egyre növekedett. Ezt kihasználta a Békéscsaba, és kétgólos előnyt harcolt ki magának a szünetre.

A második félidőt hasonlóan pazarul indult számunkra, mint az első, hamar ledolgoztuk a hátrányunkat, sőt a vezetést is átvettük. Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen Giricz Laura vezérletével visszakerült az irányítás ellenfelünk kezébe. Ismételten időt kellett kérnünk, ugyanis a védelmünk nem állt stabil lábakon, ráfért a taktikai utasítás a mieinkre. A folytatásban nem sokat változott a játék kép, felváltva estek a gólok. Látszott ugyan a fény az alagút végén, hogy megközelítsük ellenfelünket, de mindig közbejöttek a hibák.

A huszadik percre az eddigi legnagyobb különbség alakult ki, öt gól volt a hátrányunk. Az utolsó tíz percben védekezést váltottunk, ami meghozta a kellő átütő erőt, két perc alatt visszajöttünk a meccsbe. A védekezésünk magas szinten pörgött, és Dakos Noémi góljával már mi jártunk elől a góllövésben is. A mérkőzés vége előtt két perccel egy békéscsabai technikai hibát Győri Barbara használt ki, aki az ellenfél üres kapujába juttatta a játékszert, amivel 33-32-re módosult az állás javunkra. Negyven másodperccel a vége előtt jól begyakorolt emberhátrányos játékunkból Mészáros-Mihálffy Adrienn talált be, ám a túloldalon Szondi Zsófia lövésével döntetlenre mentette a találkozót ellenfelünk.

Felkészülési torna

2023. augusztus 11. 15:30, Kisvárda, Városi Sportcsarnok

Békéscsabai ENKSE‒MTK Budapest 34-34 (16-14)

Az MTK Budapest gólszerzői: Szabó K. 3, Poczetnyik 3, Andróczki 1, Fekete 5, Mészáros-Mihálffy 5, Dakos 6, Győri 1, Török 5, Szabó N. 5.

Szombaton 10:30 órától a Kisvárda Master Good SE ellen lépünk pályára a torna második napján. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!