Atlétika
Jankovics Dániel
A serdülők az Esztergomtól, az ifik a Hajdúnánástól kaptak ki.
U18-as együttesünk hazai pályán fogadta az Esztergomot, a mérkőzést rögtön két góllal a vendégcsapat indította jobban. Jöttek részünkről is a találatok, de az előny mindig az esztergomiak kezében volt, egészen a 15. percig, amikor Fekete Jázmin találatával 9-8-ra vezettünk. Sajnos az előnyt nem tudtuk megtartani, fordított és ellépett – két találattal – ellenfelünk. Az utolsó öt perc kezdetekor már csak egy gól volt a lemaradásunk, de a hajrát jobban játszották le a vendégek, ötgólos előnyt dolgoztak ki a szünetre.
A térfélcserét követően is tartotta előnyét az Esztergom, nem igazán tudtuk zárkózni, sőt volt, amikor már hattal jártak előttünk. Az 51. percre ennél is rosszabb volt a helyzet, 33-26-ra vezetett ellenfelünk, hogy megfogjuk az esztergomi rohamot, vezetőedzőnk, Báthori Gábor időt kért. A szusszanás jót tett, ugyan pontot nem sikerült szereznünk, de szépen harcolva kozmetikáztunk a különbségen, 36-34-re kaptunk ki.
LU18 II. osztály nyugat, 18. forduló
MTK Budapest‒Esztergomi Vitézek 34-36 (16-21)
Az utolsó helyezett otthonába utazott U20-as gárdánk vasárnap, ahol az elejétől fogva a hazai csapat irányította a találkozót, már az első negyedóra után négygólos hátrányt jegyezhettünk. Rengeteg hibával játszottunk, ám miután kicsit tudtuk ezt csökkenteni, és összeszedtük magunkat 12-12-nél utolértük a hajdúnánásiakat, sőt Törőcsik Liliána góljával a vezetést is átvettük. Megőrizni ugyan nem sikerült a fórt, a szünetre döntetlen állással mehettek a felek.
A fordulást követően megint a hazaiak akarata érvényesült, a 44. percre ötgólos lemaradásban voltunk. A kiharcolt előnyt magabiztosan tartotta ellenfelünk, mi pedig nem tudtuk felvenni velük a versenyt ezen a napon, sőt a lefújás előtti percekben már 30-23-as hátrányba kerültünk. A szépítés sem jött össze, tovább nőtt a különbség a végére, 33-24-re elveszítettük a találkozót.
LU20 I. osztály kelet, 18. forduló
Hajdúnánás SK‒MTK Budapest 33-24 (14-14)
Kekezovity Marinko: ‒ A mérkőzésen nem volt motiváció, küzdelem és győzni akarás, tizenöt perc jó játék nem elég a meccs megnyeréséhez. Két hetünk van arra, hogy lelkileg és fizikailag felkészüljünk a következő mérkőzésre, mindenképp több kell játékban és hozzáállásban is.